hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Ez az eljárás sehova nem vezet”
Interjú Deutsch Tamás fideszes EP-képviselővel

2018. 09. 13.
Indul eljárás Magyarország ellen? Kizárják a Fideszt a Néppártból? Meglepte őket Manfred Weber állásfoglalása? Az Európai Parlament Magyarországgal kapcsolatos vitájáról és szavazásáról kérdeztük a Fidesz képviselőjét.

A Sargentini-jelentésről szóló szavazás eredményei azt mutatják, hogy a tartózkodó voksok figyelembevételével a szükséges kétharmadot nem sikerült volna elérni. Hogyan próbálnak jogorvoslatért folyamodni ez ügyben?

– Valószínűleg a Sargentini-jelentést támogató politikai erők sejtették, hogy nem lesz meg a kétharmad, ezért kezdtek egy, az alapszerződéssel ellentétes jogi csűrcsavarba, és fogadtak el egy olyan jogértelmezést, ami szabálytalan, ami csalás, ami szerint a tartózkodó szavazatokat nem számították leadott szavazatnak. Nyilvánvaló, hogy Magyarországnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy ez a szabálytalanság ne maradjon következmények nélkül. A kormánynak van lehetősége ez ügyben lépni.

A kezdeményezés  teljesen szabálytalan elfogadása után az Európai Tanács elé kerül, ezért itt kell a több szóba jöhető lehetőség közül a legalkalmasabb eszközt megtalálni arra, hogy ezt a szabálytalanságot megállapítsák. A kormánynak mérlegelnie kell a lehetőségeket, napokon belül dönthet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!