hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ezrével irtják a keresztényeket
Etnikai tisztogatás Nigériában

2018. 08. 23.
A Boko Haram muszlim terror­szervezet rémtetteinek korszaka után újabb támadássorozat indult a nigériai keresztények ellen.

A fulani törzshöz tartozó pásztorok szisztematikus tömeggyilkosságokkal tizedelik az ország középső területén élő nigériai keresztényeket. A merény­letek az idei évben már több mint 6000 áldozatot követeltek. Az Open Doors keresztényüldözést vizsgáló nemzetközi szervezet szerint „vallási tisztogatás” zajlik, amivel megkísérlik „kiirtani a kereszténységet” a régióból. A helyzet olyan súlyos, hogy Nigéria jelenleg a Globális Terrorizmus Index 3. helyén áll.

A Boko Haram muszlim terrorszervezet 2009 óta aktív résztvevője a véres bozótharcoknak Nigériában és a szomszédos országokban. A csoportra 2014-ben figyelt fel a nemzetközi közvélemény, a több száz chiboki diáklányt érintő tömeges emberrablási akciójuk után. Bár ez a szervezethez köthető legismertebb eset, emellett rendszeresen égettek el kisfiúkat elevenen, és gyújtottak fel teljes keresztény falvakat. Míg azonban a Boko Haramot hosszú évek erőfeszítése és komoly nemzetközi segítség révén sikerült valamennyire visszaszorítani, a helyi keresztények továbbra is óriási szenvedéseken és megpróbáltatásokon mennek keresztül. A fulani szélsőségesek a Globális Terrorizmus Index szerint még nagyobb vérfürdőért felelősek, mint ők.

Vallási feszültségek – szunnita erőszak

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!