hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A miniszter, aki kétszer is elárulta Izraelt
Kapj el, ha tudsz

2018. 07. 26.
Hollandiából drogot csempészett, HongKongban hitelkártyával trükközött, SrÍ Lankán fegyverekkel készült kereskedni. Gonen Szegev bűnözői karrierje most csúcsra ért, Iránnak történő kémkedés vádjával áll bíróság elé.

Életfogytiglani börtönnel büntetnék képviselőtársai Gonen Szegev egykori izraeli minisztert, aki a vádak szerint kényes információkat adott át Iránnak Izrael energiahálózatáról, biztonsági létesítményeiről, illetve tisztviselőiről. Izraelben nem volt ilyen súlyos hazaárulási ügy Mordechai Vanunu atomtechnikus óta, aki 1986-ban nyilvánosságra hozta a zsidó állam addig titokban tartott atomprogramját. Szegev ugyan­akkor nem most először került fel az izraeli lapok címoldalára.

Az ő szavazata kellett Oslóhoz

Már politikai pályafutása is nagy felfordulást okozott. A gyermekorvosi végzettséggel rendelkező Szegevet 1992-ben, 35 évesen választották be az izraeli parlamentbe, a Kneszetbe, a jobboldali, nacionalistának tartott Comet párt képviselőjeként. Annak ellenére, hogy a pártjában is inkább a „szélsőjobboldalon” helyezkedett el nézeteit tekintve, pár éven belül két végzetes árulást is elkövetett egykori kollégáival szemben. Először pártszakadást idézett elő, néhány képviselővel megalakították a Jiud nevű pártot, ami azonban tiszavirág-életűnek bizonyult.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!