hetilap

Hetek hetilap vásárlás
2018: A lázadás folytatódik
Steve Bannon európai turnéja

2018. 04. 05.
Kikerült a Fehér Házból, majd otthagyta a Breitbart Newst is. Steve Bannon mégis elemében van, európai útja során bevándorlásellenes vezetőkkel tárgyalt, a kontinens kihívásairól tartott előadást, majd a Hetek kérdésére elmondta véleményét Orbán Viktorról is.

A liberális sajtó igyekszik teljes kudarcként leírni Donald Trump egykori elnöki tanácsadójának elmúlt fél évét, holott az amerikai stratéga a jelek szerint nagyon is elemében van. Miután tavaly augusztusban távoznia kellett a Fehér Házból, majd nyilatkozatával segítette a Trump-ellenes botránykönyv (Fire and Fury) megjelenését, Bannon a Breitbart főszerkesztői posztjáról is lemondott idén januárban. Azóta nem beszélő, inkább hallgató viszonyban van az amerikai elnökkel. Erről már zürichi előadásán beszélt, egy résztvevő kérdésére reagálva.

Amerika után Európa is fellázadt

Steve Bannon első hivatalos európai útja Rómába vezetett, ahol az olasz választások előtt pár nappal találkozott az Északi Liga (vagy újabban már csak simán Liga) vezetőjével, Matteo Salvinivel, akit már régóta támogat. A március eleji voksolás egyik nagy nyertese éppen a szélsőjobboldalinak tartott vezető, miután a nem hivatalos eredmények szerint 18 százalékot ért el, megelőzve ezzel a Berlusconi vezette Forza Italiát is. Bannon óriási áttörésnek titulálta a választási eredményt, tekinve, hogy az olasz választók közel kétharmada olyan pártra voksolt, amely euroszkeptikus nézeteket oszt. (Rómában amúgy szerteágazó kapcsolatai vannak az amerikai véleményvezérnek. A Vatikánban például hithű katolikusként aktívan támogatja a konzervatív egyházi vezetőket, köztük Raymond Burke ausztrál bíborost, aki Ferenc pápa egyik legnagyobb kritikusa.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!