hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Világtrendek Davosból
A globalizációt félti az elit

2018. 02. 02.
Rekordszámú, 3 ezer résztvevővel rendezték meg idén a Világgazdasági Fórumot Davosban, ahol a szenzációvendég ezúttal Donald Trump amerikai elnök volt.

Tizennyolc éve történt meg utoljára, hogy hivatalban levő amerikai elnök felszólaljon Davosban, a Világgazdasági Fórumon. Bill Clinton után ezúttal Donald Trump tett látogatást a konferencián, ahol megvédte kormánya protekcionista gazdaságpolitikáját, de azt is elmondta, hogy az „Amerika az első” szlogen alatt nem azt kell érteni, hogy „Amerika egyedül”. A jelenlevő vezetőket arra bátorította, nyugodtan helyezzék a saját országaik érdekeit ők is az első helyre.

Trump kijelentette, hogy nincs ellene a szabadkereskedelmi egyezményeknek sem, ha azok nem egyoldalúak. A jelenlevő cégvezetőkhöz szólva kijelentette: „Amerika nyitott az üzletre, ismét versenyképesek vagyunk! (…) Elérkezett az idő, hogy cégeiket, munkahelyeiket és befektetéseiket Amerikába hozzák!”

Az elnök globális kihívásokra is ráirányította a figyelmet. Mint mondta, az elmúlt évben kormánya komoly sikereket ért el az Iszlám Állam és más terrorista szervezetekkel vívott harcban. Közös erőfeszítésre szólított fel Észak-Korea és Irán nukleáris törekvéseivel szemben. (A KPMG 1300 cégvezető körében végzett felmérése szerint 2018-ban a geopolitikai kockázat az, ami leginkább aggasztja a világ nagyvállalatainak a vezetőit.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!