hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kormányt mindenáron
Merkel mindent beáldozott a hatalomért

2018. 03. 16.
Megszületni látszik az új német kormány. A kialakult helyzet csak arra bizonyíték, hogy Angela Merkel körömszakadtáig ragaszkodott a kancellári székhez, amiért kulcspozíciókat is hajlandó volt feladni.

 

Martin Schulz, az SPD volt elnöke végül mégis sikerrel járt a helyzetmentésben, ugyanis a koalíciós szerződés feltétele az volt, hogy ő lehessen a német külügyminiszter a következő ciklusban. A kulcsfontosságú poszt mellé a szociáldemokratáknak sikerült még behúzni a pénzügyminisztériumot, a munkaerőpiaci posztot, az igazságügyi miniszteri pozíciót, valamint a családügyi és a környezetvédelmi minisztériumot.  Ez a siker lehet az ellensúlyozása annak a korábbi ígéretnek, hogy nem kívánnak újra nagykoalíciót létrehozni a CDU/CSU pártunióval, hiszen így sokkal hatékonyabban képviselhetik érdekeiket a kormányban, mint ellenzékből. A párt ifjúsági tagozata ugyan még ellenzi a koalíciós szerződés aláírását, valószínű, hogy a 450 ezres SPD-tagság áldását adja a következő négy­éves együttműködésre. A hogyan és miként csak az április 22-i pártgyűlés után derül ki.

Az eddig nyilvánosságra került információk alapján a hamburgi polgármester, Olaf Scholz kaphatja meg a pénzügyminiszteri posztot, aki ezzel a tervek szerint Merkel mellett alkancellárként is funkcionál majd. Martin Schulz már előre kijelentette, nem kíván a továbbiakban a külügyi tárcán kívül más poszton tevékenykedni, így lemond pártvezetői tisztségéről.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!