hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Amit az iráni tüntetéssorozatról tudni kell
Felperzselt nemzet

2018. 01. 04.
Sokan reménykednek abban, hogy az iráni nép végre elzavarja az 1979-es forradalom óta regnáló kegyetlen rezsimet. Az utcai összecsapások könnyen lángba boríthatják az egész Közel-Keletet.

Szinte százával nő a letartóztatottak száma Iránban, miután december utolsó napjaiban tüntetéshullám vette kezdetét az országban. Eleinte csak a gazdasági válság vitte utcára az embereket, ám a tüntetések hamar kormányellenes jelleget öltöttek. Lapzártánkkor a rezsim legfőbb támasza, a Forradalmi Gárda azt közölte, hogy a mozgalmat felszámolták, ám egyelőre nem tudni, lesz-e folytatás.

Ahmedinezsádot is megdöntötték volna pár éve

Utoljára Mir Hoszein Muszavi Zöld Mozgalma volt képes ekkora tömegeket megmozgatni kilenc évvel ezelőtt. Akkor a nyáron tartott elnökválasztás, illetve annak elcsalása miatt szabadultak el az indulatok. A mérsékeltebbnek tartott jelölt azzal vádolta a második ciklusára készülő keményvonalas Mahmúd Ahmedinezsádot, hogy a szavazás eredményét megmásította, és így szerezte meg a kétharmados győzelmet. Muszavi vádja nem volt légből kapott. Nemzetközi szakértők is arról számoltak be, hogy a gyanús körülmények (hitelesítő pecsétek sokszorosítása, sorszám nélküli szavazólapok) hiteltelenítik az eredményt. Akkor Muszavi hívei közül több száz­ezren vonultak utcára, zömében Teheránban. A tiltakozások végül nem érték el céljukat. A karhatalmi erők igyekeztek vérbe fojtani a tüntetést, miközben Ahmedinezsád a vallási elit támogatását élvezve folytathatta regnálását.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!