hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A nyitott dosszié
Sokak útjában állt Kennedy

2017. 11. 02.
Hiába hoztak nyilvánosságra egy sor titkosított dokumen­tumot, továbbra sem derült ki, kik állhatnak John F. Kennedy meggyilkolásának a hátterében. A merénylet körül rengeteg a rejtély.

Oliver Stone JFK – A nyitott dosszié című filmje is hozzájárult ahhoz, hogy 1992-ben a Kongresszus megszavazza azt, hogy 2017-ben nyilvánosságra kell hozni az amerikai elnök meggyilkolásáról szóló titkosított aktákat. A nagysikerű film Jim Garrison New Orleans-i ügyész nyomozását mutatja be, aki máig az egyetlen ember, aki hivatalosan is eljárást indított és beperelt valakit a Kennedy elnök elleni összeesküvés vádjával. Ahogyan sejteni lehetett, a közzétett dokumentumokból továbbra sem lehet egyértelmű választ kapni arra, kik és miért ölhették meg John F. Kennedyt.

A hivatalos verzió, vagyis a Warren Bizottság jelentése azt állapította meg, hogy a végzetes lövéseket Lee Harvey Oswald adta le. Arra nincs bizonyíték, hogy Oswald, illetve az őt meggyilkoló Jack Ruby bármilyen hazai vagy külföldi összeesküvésben részt vett volna. Egy 1979-es képviselőházi vizsgálat ugyanakkor annyit elismert, hogy „nagy a valószínűsége annak, hogy két fegyveres lőtt Kennedy elnökre”.

A tragikus eset körüli sok megválaszolatlan kérdés miatt számos összeesküvés-elmélet látott napvilágot. Az egyik, meglehetősen gyenge lábakon álló teória szerint szovjet tisztek végeztek az elnökkel, mégpedig Nyikita Hruscsov irányításával. Az indoklásban megjegyzik, hogy az 1962-es kubai rakétaválság vége felé Hruscsov arra kényszerült, hogy eltávolítsa a Kubába telepített interkontinentális ballisztikus rakétáit, mivel az USA katonai lépésekkel fenyegette meg a Szovjetuniót. A valóság azonban az, hogy bár tényleg atomháború küszöbén állt a világ, Kennedy törekedett arra, hogy enyhítse a feszültséget a szovjetekkel.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!