hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Függetlenednének - Autonómiatörekvések az EU-ban

2017. 10. 05.
Úgy tűnik, újabb válsággal kell szembenéznie az Euró­pai Uniónak, az európai integráció ugyanis regionális szinten is repedezni látszik. A kontinensen az önálló köztársasággá alakulásukról népszavazást tartó katalánokon kívül több olyan nemzetet és régiót találunk, melyek nagyobb autonómiát, vagy akár teljes függetlenséget szeretnének maguknak kivívni.

Bár a történelmi, kulturális, politikai tényezők orszá­gonként változnak, általánosságban elmondható, hogy Nyugat-Európa nemzeti függetlenségi mozgalmai főként erős gazdasággal rendelkező térségekben zajlanak, illetve a nemzeti törekvések az etnikai-regionális pártok választási sikereivel és döntéshozói pozícióba kerülésével felerősödtek az utóbbi időben. Elterjedt nézet, hogy az EU felépítése és megerősítése a nemzetállamok rovására a régiók előnyhöz juttatásával történt, ami akár vissza is üthet. Az alábbiakban azokat a legjelentősebb törekvéseket foglaltuk össze, melyek átrajzolhatják Európa térképét, különösen, ha a katalán példa ragadós lesz.

Katalónia

Katalóniában 7,5 millióan élnek, Spanyolország GDP-jének 20 százaléka is ebből a térségből származik. Az oktatás, rendőrség, egészségügy és néhány más terület saját kormányuk hatáskörébe tartozik, ellenben az adózás, külpolitika, infrastruktúra Madrid kezében van. Az 1979 óta élvezett jelentős mértékű autonómia ellenére Katalónia régóta többet szeretne, egyik indokként arra hivatkozva, hogy sokkal többel járul hozzá a közös büdzséhez, mint amennyit a központi kormánytól visszakap.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!