hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Győzelem helyett terror
Fenntartja a káoszt a Boko Haram Nigériában

2017. 09. 06.
A nigériai kormány többször is azt állította, hogy a terrorszervezetet már felszámolták. Legutóbb viszont azzal adott újabb „életjelet” magáról a Boko Haram, hogy lemészárolta egy olajipari vállalat több tucat munkatársát. A dzsihádista szervezet Afrika legnépesebb országának gazdasági instabilitását és gyenge oktatási rendszerét kihasználva igyekszik újrarendezni megtépázott sorait.

Nigéria északkeleti részén egy lelőhelyfeltérképezéséből tért vissza az a csoport, amely az állami olajipari vállalat több geológusából és azok őreiből állt. Konvojukat a Borno állambeli Maiduguri térségében érte támadás. Először még „csak” emberrablási kísérletre gyanakodtak a hatóságok, a hírek 10 halálos áldozatról szóltak. Pár nappal később azonban kiderült, nem emberrablás volt a támadók célja, hanem a féktelen gyilkolás. A véres akcióban több mint 50 ember vesztette életét. A maiduguri kórház orvosai szerint 11 ember elevenen égett el az autókban.

A helyi egyetem egyik vezetője is megerősítette, hogy több munkatársuk is meghalt az incidensben. A tragikus hírek különösen nagy sokkot jelentettek, mivel a katonaság szóvivője korábban még arról tájékoztatta őket, hogy sikerült kimenteni a csoportot.

Nigériában ez volt a legvéresebb támadás az elmúlt hónapokban, amelyet a Boko Haram követett el. A terrorszervezet ezzel is bizonyította, hogy továbbra is komoly fenyegetést jelent az országban, ami rendkívül kínosan érinti a kormányt, amely váltig állítja, hogy már felszámolta a dzsihádista csoportot. Egyes feltételezések szerint éppen a látszat fenntartása miatt tartották vissza a mostani terrorcselekmény részleteit.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!