A Génération Identitaire (Identitás Generáció) nemzetközi hálózatához egyre több fiatal csatlakozik, akik úgy érzik: a tömeges bevándorlás, az erőszakos genderlobbi és önmagában a neoliberális multikulturalizmus alapjaiban festi át a kontinens amúgy színes és változatos nemzeti összképét. Első látásra úgy tűnhet, hogy újabb radikális szélsőjobboldali irányzat bontott zászlót, a valóság azonban mást mutat.
A ’68-as generáció „bűne”
A legtöbb alszervezet weboldalán kiemelt helyen lehet olvasni arról, hogy miként roppantotta meg Európa identitását az úgynevezett 68-as generáció. Állításuk szerint az ötven évvel ezelőtt történt események a mai napig alapjaiban határozzák meg a közgondolkozást és a politikai diskurzust, társadalmi hatásuk pedig valóságos „etnikai átalakulást” eredményezett a kontinensen. A legtöbb történész és társadalomtudós osztja az állítást, mely szerint a hatvanas években zajló események vízválasztónak bizonyultak a világ, de főként Európa jövője szempontjából.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »