A Hetek múlt heti száma részletesen foglalkozott Donald Trump első hivatalos külföldi útjával: beszámoltunk a szimbolikus jeruzsálemi vizitről, ahol Trump – hivatalban lévő elnökök közül elsőként – a Siratófalnál imádkozott, és az ezt megelőző rijádi látogatásról, ahol viszont a földkerekség talán legveszélyesebb ideológiáját, a vahabita iszlámot világszerte terjesztő szaúdi monarchiát tömte ki fegyverekkel dollár-százmilliárdokért. A látogatás jelentőségét és ellentmondásait tehát bőven megtárgyaltuk a múlt héten – ám mint kiderült, a java még hátravolt.
Jeruzsálemből az elnök Rómába utazott, ahol találkozott Ferenc pápával, majd Brüsszel következett, ahol az elnököt Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke fogadta. Ezután részt vett a NATO-csúcson, végül Taorminában a hét legfejlettebb ipari ország vezetőinek találkozóján.
Konfliktuszónák
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »