A 34 éves Michael Sharp és a nála két évvel idősebb Zaida Catalán március közepén tűnt el tolmácsukkal együtt. Mindketten a Kongói Demokratikus Köztársaságban működő, MONUSCO néven ismert ENSZ békefenntartó misszió munkatársai voltak. A nem túl mélyre hantolt holttestükre helyi lakosok találtak Kasai provincia területén egy folyó mellett. Az amerikai fiatalember – aki egyébként egy kansasi főiskola történelmet és bibliai ismereteket oktató professzorának fia – munkája során többek között a kongói protestáns egyházak tanácsával együttműködve próbálta meggyőzni a lázadó csapatokat, hogy hagyják abba a harcokat. Erőfeszítése eredményeképpen 2015 januárjában mintegy 1600 harcos tette le a fegyvert.
Zaida Catalán 2010-ben otthagyta a svéd parlament Zöld Pártjában betöltött ügyvédi állását, és nemi erőszakkal szembeni tevékenységbe kezdett a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Utolsó útjuk célja épp a kormányerők és a rivális törzsi csoportok harcai során elkövetett bűntettek kivizsgálása volt, amelyek során több mint 400 ember halt meg tavaly augusztus óta. Arra, hogy melyik oldal követte el a két emberjogi szakértő elleni gyilkosságot (a svéd nőt lefejezték), nem derült fény.
Az ENSZ jelentése szerint már 23 tömegsírt találtak, amelyekben kormánypárti és lázadó fegyveresek, és nem csekély számban civilek, köztük nők és gyerekek nyugszanak. A zavargások elsődleges okának a Kamwina Nsapu bandafőnök halála miatti bosszút tartják. A lázadó vezér tavaly júniusban indított felkelést Kasai tartományban a kormány intézményeivel és a biztonsági erőkkel szemben. Válaszul a rendőrség egy rajtaütés során megölte, halála óta eszkalálódott a konfliktus. A banda tagjai többnyire gyerekharcosok, akik általában botokkal és macsétákkal harcolnak a kormány felfegyverzett erőivel szemben, állami hivatalokat fosztogatnak és gyújtanak fel.