Hetek Közéleti Hetilap - Két Franciaország - Hatalmi ritmusváltás következhet

Az első televíziós vitára az öt legerősebb jelöltet hívták meg: Marine Le Pent a Front National, François Fillont a jobboldali konzervatív párt, a Republikánusok, Benoît Hamont a szocialisták, Jean-Luc Mélenchont a szélsőbal, valamint a meglepetésembert, Emmanuel Macront a liberális En marche! mozgalom részéről. A vita két főszereplője természetesen a közvélemény-kutatásokat vezető Le Pen és Macron volt. Ha valamelyikük megnyerné az elnökválasztást, akkor megbomlana az V. Köztársaság közel hatvan éve tartó váltógazdasága, amelyben a gaulle-ista jobboldal és a szocialisták által képviselt baloldal jelöltjei periodikusan váltották egymást az ország élén.
Idén azonban előfordulhat, hogy a hagyományos pártok egyike sem képviselteti magát a második fordulóban, Marine Le Pen és Emmanuel Macron ugyanis egyaránt az establishmenten kívüli jelöltnek számít. Politikájuk sem illeszkedik szervesen a jobb- és baloldali váltógazdaság szokásos menetrendjébe. A nyilvánvaló világnézeti és politikai különbségek ellenére ugyanis a francia jobb- és baloldal szinte tökéletes harmóniában kormányozta az országot az elmúlt hat évtizedben. A kialakított politikai rendszer egészen 2007-ig többször kötelezte az ellentétes párthoz tartozó elnököt és kormányfőt az együttműködésre – ezt a felállást hívja a francia nyelv cohabitationnak, vagyis együttélésnek. Ezt a harmonikus váltógazdaságot törheti meg Marine Le Pen vagy Emmanuel Macron, a franciák ugyanis radikálisabb megoldások felé kacsingatnak e két jelölt támogatásával. A két jelölt azonban teljesen eltérő utat választana minden fontos kérdésben: Marine Le Pen például minden nemű bevándorlást betiltana, az illegálisat és a legálisat is. A Front National vezetője ezt követően az iszlám fundamentalizmus terjedéséről beszélt a tévévitában, és az ország aggasztó biztonsági helyzetéről, ami az Orly repülőtéren történt hétvégi terrortámadás fényében teljesen nyilvánvaló (lásd keretes írásunkat).
Emmanuel Macron ezen a ponton támadta Le Pent a leghevesebben, azzal vádolva a Front National jelöltjét, hogy megosztja az országot, és sérti a négymilliós muzulmán kisebbség hitét. Erre a valóságban ugyan nem került sor, de világos, hogy Macronnak a győzelemhez szüksége van a muszlim kisebbség szavazataira.
A vita során mellesleg Emmanuel Macron otthonosabban mozgott a gazdasági kérdésekben, Marine Le Pen tervei éppen ezen a területen tűntek gyengébbeknek: a Front National jelöltje a vita során kifejtette, hogy kivezetné az országot az eurózónából, és újra bevezetné a frankot. Ezt az ötletet még François Fillon – aki nem támadta Le Pen bevándorlással vagy biztonságpolitikával kapcsolatos nézeteit – sem hagyta szó nélkül, és megjegyezte, hogy egy ilyen lépés gazdasági és szociális káoszhoz vezetne. François Fillon a vita alatt végig nyugodtan és megfontoltan érvelt, erősítendő az államférfi imázsát. A jobboldali Republikánusok párt jelöltje egészen a közelmúltig, felesége fiktív parlamenti alkalmazásának a megszellőztetéséig első számú favoritja volt ennek az elnökválasztásnak. Sok éves kormányzati tapasztalata, valamint az öt év miniszterelnöki megbízása szinte predesztinálta erre a feladatra. Zárszavában ő maga is ezt emelte ki: „Vannak hibáim, kinek nincsenek. De tudom, hogy kell vezetni egy kis várost, egy régiót, egy kormányt.”
Tekintettel arra, hogy a Fillon népszerűségét megrázó Penelope- gate egy szisztematikus szivárogtatás következménye (a Le Canard Enchainé szerdáról szerdára hozta az újabb részleteket), fel lehet tenni a kérdést, vajon ki áll a háttérben, és kinek volt ez az érdeke. Mivel Marine Le Pent korábban hasonló üggyel próbálták lejáratni (bár neki ez nem ártott jelentősen), nem valószínű, hogy a Front National áll a háttérben. Az ügyből eddig Emmanuel Macron profitált leginkább, aki, ha megválasztják, úgy lesz Franciaország elnöke, hogy soha korábban nem választották meg semmilyen politikai tisztségre; gazdasági miniszter volt François Hollande kormányában. Ezzel a háttérrel és politikai orientációval Macron akár Obama-szerű karriert futhat be.

A meglepetésember

Brigitte Trogneux. Regénybe illő fordulat.

Emmanuel Macron az elnökválasztás meglepetésembere, hiszen komolyabb politikai előélet nélkül összehozott egy startup mozgalmat, amely az Élysée-palotába is beviheti. Nemcsak ez a mozzanat kívánkozik egy regény oldalaira, hanem maga az életútja is. Amiensben szülei a városi elithez tartoztak – édesapja neurológus, édesanyja gyermekorvos –, ő maga egy jezsuita iskolába járt, ahol amellett, hogy kiváló tanuló volt, tizenhat éves korában kapcsolata lett tanárnőjével, aki latinra és franciára tanította. Amikor kiderült a házas és háromgyermekes nővel való kapcsolata – aki mellesleg huszonnégy évvel idősebb –, a szülei Párizsba küldték tanulni. Macron elment, de a nőnek megígérte, hogy visszajön majd érte. Regénybe illik a fordulat, hogy ez valóban megtörtént, és Macron 2007-ben, harmincéves korában feleségül vette Brigitte Trogneux-t.
Macron Párizsban elvégezte a politikusgyárnak számító École Nationale d’Administrationt. Az egyetem után a nigériai francia nagykövetségen dolgozott, majd otthagyva az állami szolgálatot, a Rothschild befektetési banknál kezdett dolgozni. Gazdasági tapasztalatai révén került be François Hollande csapatába, de 2014-ben továbbállt, mert úgy érezte, Hollande nem akar piacpárti reformokat. Ezt követően hívta vissza François Hollande gazdasági miniszternek. Macron ebben a funkciójában egy komoly deregulációs gazdasági reformot vitt véghez, ami még a vasárnapi nyitva tartást és a távolsági buszjáratokat is érintette. Hollande népszerűtlenségét érzékelve rájött, hogy megpályázhatja főnöke helyét: ehhez elindított egy centrista, liberális mozgalmat En marche! (Előre!) névvel, ami a se nem jobb, se nem bal ígéretével szólítja meg a választókat. Május 7-én kiderül, hogy a kísérlet sikerült-e.

Incidens - Sehol nem érzik biztonságban magukat a franciák