hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ki ölte meg Kim Dzsongnamot?
Kandi kamerának álcázták a gyilkosságot?

2017. 02. 23.
Észak-Koreában élni senkinek nem veszélytelen, de a Kedves Vezető rokonainak kifejezetten életveszélyes, még az országhatáron túl is, ahogy Kim Dzsongnam esete is mutatja. A férfit egy hete gyilkolták meg a Kuala Lumpur-i reptéren, és az eset azóta egyre ellentmondásosabb és titokzatosabb. A holttesten semmiféle árulkodó jelet nem találnak, és senki nem hajlandó azonosítani.

Február 13-án a Kuala Lumpur-i reptéren két ismeretlen nő odalépett Kim Dzsongnamhoz, és az egyik egy ismeretlen anyaggal átitatott rongyot tartott a férfi arcához, aki nem sokkal ezután rosszul lett, és a kórházba szállítás közben meghalt. A két nőt, akiknek vietnámi és indonéz útlevele van, letartóztatták. A vietnámi útlevéllel rendelkező Doah Thi Huing közölte, hogy a másik nő és még négy férfi rávette, hogy tréfálja meg az utast, ezért nyomta arcába az ismeretlen anyaggal átitatott kendőt. Elmondása szerint azzal győzték meg, hogy egy kandi kamera típusú műsor szereplője lesz. Japán újságírók azonban – akik a letartóztatott nő útját végigkövették a reptér kameráinak felvételén – kételkednek szavaiban. A nyomozás során ráadásul kiderült, hogy a nő meg akarta változtatni külsejét, amikor visszatért a repülőtértől nem messze levő szállodájába. A szállodai személyzet is gyanúsnak találta a nőt, akiről feltűnt, hogy egyszerre három mobiltelefont tartott magánál.

Kim Dzsongnam 1971-ben született Phenjanban, apja Kim Dzsongil volt – az előző észak-koreai diktátor –, anyja pedig egy Dél-Koreából származó házaspár lánya, Szon He Rim. A nő néhány évvel idősebb volt Kim Dzsongilnél, és még férjnél volt, amikor románca elkezdődött a későbbi diktátorral. Amikor Kim Dzsongnam megszületett, Kim Ir Szen volt hatalmon Észak-Koreában, és ellenezte a kapcsolatot, ezért Kim Dzsongilnek titkolnia kellett azt. Fia zárt falak között nőtt fel, nagyanyja és nagynénje nevelte, iskolába sem járt, anyját pedig pszichés betegségek miatt többször külföldön kezelték. 1982 és 85 között Moszkvában élt anyjával, ekkor francia iskolába járt álnéven. Amikor Kim Dzsongnam még kisgyerek volt, másik nagynénje – apjának nővére – megpróbálta elrabolni. Ez ugyan végül nem sikerült neki, de később igyekezett segíteni unokaöccsét. Egyes források szerint a fiút apja nagyon szerette, és végül nagyapjával, Kim Ir Szennel is sikerült megbarátkozniuk.

Kim Dzsongnam Svájcban folytatott informatikai tanulmányokat, és hazája Állami Számítástechnikai Bizottságának vezetője lett, ilyen minőségében utazott apjával Kínába, hogy informatikai fejlesztésekről tárgyaljon. Sokáig őt tartották esélyesnek a dinasztikusan öröklődő pártfőtitkári funkció betöltésére. Kim Dzsongnam kitűnően bírta a francia és angol nyelvet, ugyanakkor a nyugati tanulmányok miatt elkezdett kritikusan viszonyulni a hazáját uraló szociális és gazdasági folyamatokhoz, elsősorban az izolációhoz. Ebben az időszakban apjával való konfliktusa miatt még a kényszermunkatáborba való száműzetés is reális fenyegetésnek látszott. Kim Dzsongnam nagynénje szerint annyira reális volt ennek esélye, hogy már speciális meleg öltözettel és cipővel is felszerelkeztek, ha a táborba kellene indulni. Noha a tábort végül megúszta, apja folyamatosan nagyon magasra emelt követelményrendszerének nehezen tudott csak megfelelni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!