hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Távolmaradással, rendbontással készülnek a beiktatásra
Bojkottháború

2017. 01. 19.
A 60-as években a polgárjogi küzdelem élvonalához tartozó John Lewis demokrata képviselő most azzal indított kevésbé dicsőséges mozgalmat, hogy kijelentette: nem vesz részt Donald Trump beiktatásán, mert nem tartja legitim elnöknek. Példáját több kongresszusbeli társa követte, főleg miután Trump felhívta a figyelmet, hogy Lewis akkori érdemei után nem sokat tett le az asztalra. Mindez jó ürügyet szolgáltatott a pénteki ünnepségek megzavarására szerveződött radikális csoportoknak is. Az egész csatározást a Martin Luther King-emléknap és az ahhoz kapcsolódó megemlékezések helyezték groteszk keretbe.

John Lewis georgiai demokrata képviselő a múlt héten az MSNBC-nek adott interjújában kijelentette: nehéz lesz számára együttműködni Donald Trumppal, mivel nem tartja őt legitim elnöknek – az oroszok tudniillik tönkretették Hillary Clinton kampányát, és ez így „nem fair”. Hozzátette, emiatt nem is vesz részt a beiktatáson, most első alkalommal, amióta a kongresszus tagja. Amellett, hogy Clinton saját maga tette tönkre a kampányát, többek között korruptságával és a fehér munkásosztálybeli szavazók figyelmen kívül hagyásával, úgy látszik, Lewis véletlenül elfelejtette, hogy már George W. Bush eskütételét is bojkottálta, akit szintén nem tekintett valódi megválasztott elnöknek. Az emlékezete egyébként már máskor is cserbenhagyta: 2010-ben azt állította, hogy az Obamacare ellen a Capitoliumnál tüntető Tea Party-aktivisták kiabálva „niggernek” nevezték, ám minderről később kiderült, hogy nem igaz.

Az MSNBC-interjúban elhangzottakra Donald Trump szokásához híven a Twitteren vágott vissza: „Lewis ahelyett, hogy csak beszél, jobban tenné, ha többet törődne a körzetével, amely »szörnyű állapotban van«.”

John Lewis azonban nem csupán egy demokrata képviselő. Elévülhetetlen érdemeket szerzett ugyanis Martin Luther King mellett az afroamerikaiak polgárjogaiért való küzdelmekben. 1965-ben az úgynevezett véres vasárnapon (szavazati jogot követelve békés menetet szerveztek Selmából Montgomerybe, ám rendőrök ütlegelni kezdték őket) megsérült, s valóban elismerést érdemel akkori kiállásáért. Azóta ugyanakkor a „polgárjogi hős” státuszát kihasználva (a sajtó szinte soha nem is említi őt e titulus nélkül) nagyon sok támadást intézett politikai ellenfelei ellen. Ám ha azok érdemben megpróbáltak válaszolni, rögtön rájuk sütötték a rasszista és tiszteletlen bélyeget. Trump megállapítása pedig nem alap nélküli. Lewis és más hasonló politikusok döntései következtében több millió, kisebbséghez tartozó lakosnak reménye sincs kitörni a szegénységből, a rossz iskolázottsági lehetőségekből és a bűnözésnek táptalajt adó környékekről.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!