Cipruson 1974 óta állomásoznak török katonák, azóta, hogy Nicosiában görög puccsisták megkísérelték a hatalomátvételt és a sziget Görögországhoz csatolását. Becslések szerint a török megszállás idején 165 ezer görög lakos menekült el a sziget északi részéről az otthonát hátrahagyva, míg a görög többséggel rendelkező déli területeket 45 ezer török hagyta el.
Az ország területének északi harmadán törökök laknak, akik 1983-ban kikiáltották a csak Törökország által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaságot; déli kétharmad részét pedig a nemzetközileg elismert Ciprusi Görög Köztársaság foglalja el; a két nép közötti, zöld vonalnak is nevezett semleges területet ENSZ-békefenntartók felügyelik. A ciprusi fővárost, Nicosiát jelenleg fal osztja ketté. A megosztottság egyik szimbóluma Famaguszta, a hajdan prosperáló üdülőváros, amely a sziget kettéosztása óta üresen tátongó hoteleivel valóságos szellemvárossá vált.
Az Európai Unió a mai napig csak a déli görög kormányt ismeri el, ezért is fontos felvetés, hogy szövetségi kormány vezesse Ciprust rotációs rendszerben, így mind a törökök, mind a görögök megfelelő képviselettel rendelkeznének a jövőben. Korábban Binali Yıldırım török miniszterelnök is azt a megoldást javasolta, hogy a törökök és a görögök felváltva adják az elnököt, „tiszteletben tartva mindkét nép jogait és tulajdonát”. A görögök azonban egyelőre nem nyitottak erre a megoldásra, bár elemzők szerint véleményüket talán megváltoztathatja, ha megkaphatják az ENSZ felügyelte zóna területét.
Tavaly novemberben eredménytelenül értek véget az évtizedek óta tartó patthelyzet megoldására irányuló tárgyalások, mivel ahelyett, hogy a felek megegyeztek volna egy jövőbeli államszövetség kialakításáról, inkább egymást hibáztatták azért, hogy eddig nem került sor megállapodásra. Most azonban ismét tárgyalóasztalhoz ült Mustafa Akıncı török és Níkosz Anasztasziádisz görög ciprusi vezető Genfben. A tanácskozás – mellyel kapcsolatban óriási a várakozás – sikerét előmozdíthatja a tény, hogy szakértők szerint talán még soha nem volt ennyire jó a kapcsolat a görög és török ciprusi vezetők között, aminek többek között az lehet az oka, hogy Akıncı és Anasztasziádisz is Limassolból származik, ahol a két nép egymás mellett él. António Guterres új ENSZ-főtitkár „történelmi lehetőségnek” nevezte a tárgyalássorozatot, török és görög ciprusi tisztviselők szerint pedig a mostani „a legjobb és az utolsó lehetőség” a helyzet megoldására.
A tárgyalások egyik sarokköve a török katonák státusza, hiszen Ciprus török lakossága ragaszkodna a 40 ezer fegyveres jelenlétéhez, attól tartva, hogy amennyiben Ankara kivonná a szigeten állomásozó katonákat, akkor a görög lakosság kerülhetne többségbe. Görögország viszont azzal érvel, hogy Törökország nem uniós tagállam, ezért megengedhetetlen, hogy az uniós tagsággal rendelkező Cipruson Ankara katonái állomásozzanak. Egy másik meghatározó ügy a görögök által 1974-ben hátrahagyott ingatlanok sorsa, illetve az esetleges kompenzáció mértéke; továbbá az is kérdéses, hogy ki fogja garantálni a megállapodás végrehajtását. Ciprus uniós tagságára való tekintettel (ebben is) fontos szerepe lehet az Európai Uniónak, viszont Nagy-Britanniának a mai napig két katonai bázisa van a szigeten, ezért London is szívesen látná el a „gyám” szerepét. Binali Yıldırım török miniszterelnök pedig egy hónappal ezelőtti beszédében azt javasolta, hogy Törökország legyen a szerződés első számú betartatója. (Nagy-Britannia egyébként felajánlotta, hogy kész feladni a felét azoknak a területeknek, melyeket két katonai bázisa foglal el, és Theresa May brit miniszterelnök kész Genfbe utazni, amennyiben ezzel elősegítheti a felek közötti megegyezést.)
Níkosz Anasztasziádisz a tárgyalássorozat előtt kijelentette, hogy olyan megoldást szorgalmaz Ciprussal kapcsolatban, amely biztosítja országa számára azokat az „elveket és értékeket, melyek alapján modern európai államot építhetünk, ami tiszteletben tartja a görög és török ciprusiak érdekeit is”. Mustafa Akıncı ugyanakkor a Cyprus Mail beszámolója szerint „szövetségi strukturát” szorgalmaz „politikai egyenlőséggel, szabadsággal, biztonsággal”, valamint „két, politikailag egyenlő állam” létrehozásával. Az viszont erősen kétséges, hogy Recep Tayyip Erdoğan török elnök is hasonlóan vélekedik-e Ciprus jövőjét illetően, hiszen az elmúlt időszakban jelentősen korlátozta a szabadságjogokat országában. A török elnök számára a hadsereg kivonása mindenképpen nagy presztízsveszteséget jelentene az anyaországban. Ráadásul, amennyiben ismét kudarccal végződne a tárgyalássorozat, akkor elemzők szerint akár az is elképzelhető, hogy Törökország annektálja Ciprus északi területeit, ahol katonái állomásoznak.
Viszont ha Erdoğan mégis engedményt tenne, akkor arra azért fog sor kerülni, mert stratégiailag fontos számára, hogy javítsa országának az Európához fűzödő viszonyát, hiszen Törökország uniós csatlakozásának egyik legfőbb akadálya eddig a ciprusi helyzet megoldatlansága volt. A megállapodás pedig egyben jelképesnek is tekinthető, hiszen a globális terrorhullám ellenére nemcsak stabilitást jelentene a térség számára, hanem amennyiben Ciprus helyzete rendeződne, akkor elemzők szerint az a keresztények és muszlimok közötti együttműködés szempontjából is jó például szolgálhat más konfliktusok rendezésekor.
Bármilyen eredmény is születik az egyeztetéssorozaton, mind a török, mind a görög ciprusi lakosság körében referendum határoz majd a következő lépésekről. Legutóbb 2004-ben került sor népszavazásra, akkor az északi törökök többsége a békemegállapodás mellett, a déli görögök viszont ellene szavaztak. Az újabb referendumra idén áprilisban kerülhet sor, azonban a megállapodás végrehajtásával kapcsolatban fontos lesz a jövő évi ciprusi görög választások eredménye is.
2017. 01.13. (XXI/02)
