hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Párizs, Moszkva és a pokol kapui
A palesztinok szervezik a nemzetközi koalíciót Izrael ellen

2017. 01. 19.
A várakozásokkal ellentétben a héten a közel-keleti ügyekben érdemi döntést nem Párizsban, hanem Moszkvában hoztak. A 70 állam részvételével Franciaország által összehívott csúcstalálkozón az Izraelt egyoldalúan megbélyegző határozatszöveget Nagy-Britannia megvétózta, és ebben a briteket Magyarország, Horvátország és egy balti állam is támogatta. Az orosz fővárosban aztán egy nappal később kiegyezett egymással a két palesztin frakció, a Hamasz és az Abbász vezette Fatah, amelynek szóvivője megfenyegette Izraelt és az Egyesült Államokat, hogy a „pokol kapui nyílnak meg”, ha Jeruzsálembe helyezik az amerikai nagykövetséget.

A döntés a palesztin egységkormány felállításáról  azt jelenti, hogy Donald Trump beiktatása előtt létrejön egy olyan testület, amely nemzetközi szinten képviseli a „palesztin államot”. A moszkvai megállapodás szerint a palesztin frakciók, beleértve az egyik legrégebbi terrorcsoportot, az Iszlám Dzsihádot, csatlakoznak a PFSZ-hez, és létrehozzák a Palesztin Nemzeti Tanácsot. Ez az új testület választja meg a PFSZ végrehajtó bizottságát, ami az első számú politikai és diplomáciai képviselője lesz a palesztin ügynek. Hivatalosan tehát továbbra is a Jasszer Arafat alapította Palesztin Felszabadítási Szervezet maradt a kulcsszereplő, így Izraelnek egy olyan szervezettel kellene megegyeznie a vitatott kérdésekről, amely évtizedekig nyíltan alkalmazta a terrorizmust a politikai célok elérése érdekében, és ezt a múltját soha nem tagadta meg. Arafat 1972-ben kijelentette, hogy „a béke számunkra Izrael elpusztítását jelenti, semmi mást”.

A palesztin önkormányzat városaiban folyamatosan utcákat neveznek el, szobrokat állítanak és iskolai ünnepségeket tartanak tömeggyilkos palesztin terroristák (megfogalmazásukban „a megszállók elleni harc mártírjai”) emlékére, és ezt a nemzetközi közösség nem rója fel nekik.

A folytonosság másik – még ennél is aggasztóbb – következménye, hogy nem került le a napirendről a PFSZ által az 1973-as jom kippúri háború után megfogalmazott „szakaszterv”, mely szerint első lépésként a „cionista ellenség által kiürített bármekkora területen” létrehoznák a palesztin államot („Kis-Palesztina”), akár háború, akár tárgyalások útján. A második: a közvetlen tárgyalások lehetőség szerinti elkerülésével a nemzetközi közösség nyomásgyakorlása alá helyezni Izraelt, végül pedig a stratégiai pozíció és külső támogatás birtokában katonai offenzívával megsemmisíteni a zsidó államot. A „szakaszterv” első fázisa az oslói megállapodással részlegesen megvalósult (kváziállamként, a Palesztin Hatóság kizárólagos közigazgatása alá helyezett korlátozott területen, amelyet ma az ENSZ 136 tagállama hivatalosan is elismert mint „palesztin államot”).

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!