„Egész Európa szívéről leesett a kő” – ez volt Sigmar Gabriel német szociáldemokrata pártelnök reakciója a Twitteren a vasárnapi osztrák elnökválasztás eredményét látva. Alexander Van der Bellen zöldpárti jelölt ugyanis meggyőző fölénnyel nyerte a szavazást, 53,8 százalékkal a Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjével, Norbert Hoferrel szemben, aki a szavazatok 46,2 százalékát kapta meg.
A 72 éves közgazdászprofesszor győzelmét a vezető politikusok örömmel fogadták; Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy „a Trump-győzelem és a Brexit-szavazás után az osztrák szavazók megmutatták, hogy az értelem, a tolerancia és az emberiesség szavak nem idegenek az Európai Unió választásaitól”. Frauke Petry, az Alternative für Deutschland (AfD) elnöke ugyanakkor sajnálatát fejezte ki Hofer veresége miatt, és kijelentette: „azok, akik most az FPÖ-re szavaztak, a következő alkalommal biztosan újra megteszik ezt”, kifejezve, hogy a liberális oldal egyelőre megnyert egy csatát, de a küzdelemnek még messze nincs vége.
A vasárnapi választáson a részvételi arány 1,4 százalékponttal magasabb volt, mint a legutóbbi alkalommal. Ezek a szavazók egyértelműen Van der Bellenre adták le a voksukat, így a zöldpárti jelöltnek sikerült több tartományban is fordítania. Az ORF megbízásából a SORA intézet által elvégzett közvélemény-kutatás alapján a korábban Van der Bellent választók közül 98 százalék szavazott újra rá, míg Hofer esetében ez az arány 93 százalék volt.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »