hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kormányalakítás újraszámlálás mellett
Átmenet

2016. 12. 01.
Donald Trump megválasztott elnök a héten újabb megbeszéléseket folytatott a Trump Towerben, hogy megtalálja a megfelelő jelölteket kormánya még üresen maradt helyeire. Több döntés a hét elején már megszületett, de a külügyminiszter személyéről még nem határoztak, Trump tanácsadói köre is megosztott lévén a kérdésben. Jill Stein zöld párti jelölt a szavazatok újraszámlálását kezdeményezte három államban, amihez Hillary Clinton kampánya is csatlakozott.

Újabb miniszterjelöltekről döntött Donald Trump. Múlt szerdán az oktatási miniszternek Betsy DeVost választotta, aki milliárdos filan­-trópként számos, a szabad iskolaválasztást támogató nonprofit intézmény munkájában részt vett. DeVos nem híve a kötelező alaptantervnek, annál inkább a „school voucher”, azaz iskolai utalványi rendszernek (a kormány évente a családok rendelkezésére bocsátja a gyermekek taníttatásához szükséges összeget, csak e célra felhasználható utalványok formájában, melyeket bármely állami vagy magánintézményben beválthatnak, sőt kiegészíthetnek), a bárki számára nyitott, közpénzből fenntartott, de a hagyományos intézményeknél nagyobb autonómiával rendelkező „charter school”-oknak, valamint az otthonoktatásnak.

Kedden eldőlt a közlekedési és az egészségügyi tárca sorsa is: az előbbi élére Elaine Chaót, az utóbbiéra Tom Price-t jelölte Trump. A Tajpejben született Chao az idősebb George Bush kormányában a közlekedési miniszter helyettese, majd az ifjabb Bush kormányában a Munkaügyi Minisztérium vezetője volt. A hatvanhárom éves politikusnak – aki mellesleg Mitch McConnellnek, a republikánus szenátusi többség vezetőjének a felesége – kulcsfontosságú szerepe lesz Trump beígért infrastrukturális fejlesztéseinek megvalósításában. Az egyik leküzdendő probléma, hogy az évtizedes engedélyezési eljárások miatt az új projektek több mint kétszer annyiba kerülnek, mint a valós költségek. Ennek kapcsán egyesek azt várják Trumptól, amit 1986-ban a Wollman korcsolyapályával tett. 2015-ben a még esélytelen Trump indulásakor több sajtóorgánumban leporolt történet szerint a város vezetése már hat éve képtelen volt dűlőre jutni az addig 13 millió dollárt elnyelt felújítással, mire a harminckilenc éves manhattani ingatlanvállalkozó meggyőzte őket, hogy bízzák rá a beruházást. Trump a vállalt idő előtt, kevesebb mint 3 millió dollárból rendbe hozatta a létesítményt.

Dr. Tom Price Georgia állambeli képviselő – civilben ortopéd sebész – az egészségügyi miniszteri poszton az Obamacare teljes felszámolását venné célba. Megoldási javaslatait két fő pillérre alapozza. Az egyik a biztosítások államok közötti átjárhatósága lenne, amit a törvény pillanatnyilag nem engedélyez, pedig versenyre ösztönözné a biztosítókat, és az ügyfelek számára kibővítené a választási lehetőségek körét. A másik a kártérítési eljárások reformja, ami azért égetően fontos, mert egy friss tanulmány szerint az orvosok a műhibaperek elkerülése miatti „védekező orvoslás” költségeit az éves országos egészségügyi költségek 26–35 százalékára teszik (650–850 milliárd dollár). Price az Obamacare visszavonása mellett érvelve hangsúlyozza, hogy annak célja „a kormány kontrolljának kiterjesztése az egészségügy minden területére”. Miután az Obama-adminisztráció előírta a cégeknek, így a keresztény vállalkozásokat is rákényszerítve, hogy alkalmazottaiknak abortusztablettákat biztosítsanak, sokat nyom a latban, hogy Price elkötelezetten életpárti.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!