hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Infernóterror: új korszakot nyithat
A palesztinok ismét „kreatív” módszerrel támadtak

2016. 12. 09.
„A terror új formája, ami szakaszhatárt jelez az Izrael elleni intifádák történetében” - így értékelte lapunknak az elmúlt napok országos infernóját Shay Attias izraeli elemző, az izraeli Miniszterelnökség volt kommunikációs igaz­gatója. Attias szerint az európai országoknak is fel kell készülniük a gyújtogatós terrortáma­dásokra, mert az eddigi gyakorlat szerint a palesz­tinok „kreatív” terrormódszereit sorra át­veszik más kontinenseken is.

„Három ok miatt lett ilyen pusztító ez a tűzvész” – magyarázza a szak­értő. Egyrészt a szélsőséges időjárás okolható. „Annyira száraz a levegő Izraelben, hogy a mondás szerint a legkeresettebb kozmetikai cikk a hidratáló ajakápoló. A napokban tűz keletkezett egy benzinkútnál is, ahol egy elektrosztatikus szikra okozta a balesetet.” A szárazság azonban önmagában nem okozott volna ilyen bajt, csak segített a terroristáknak, akik a megfelelő alkalomra vártak, hogy beindíthassák a gyújtogatásokat.
A második ok éppen az, hogy az elkövetők tudatosan készültek arra, hogy rágyújtsák az országot a zsidókra. „Nem ez volt az első ilyen próbálkozás, már a hatvanas években voltak szándékos, programszerű gyújtogatások. És sajnos azt lehet várni, hogy a mostani kampányból azt a következtetést fogják levonni, hogy hatékony ez a fegyver, és legközelebb még tudatosabban fogják alkalmazni” – véli Attias.
A harmadik tényező, ami segített a terroristáknak, az volt, hogy a tűzvész következményeit pontosan nyomon lehetett követni a közösségi médiában. Az izraeliek megosztották a vész­hely­zetről szóló információkat, képeket és videókat, a terroristák pedig ebből tudták, hol vannak lekötve a tűzoltók, és megszervezték egy másik stratégiailag érzékeny helyen a következő támadást – általában ők maguk is a Facebookot használva. „Emiatt aztán sikerült sok elkövetőt és felbujtót őrizetbe venni, épp a közösségi médiá­ban maguk után hagyott nyomok alapján. Egy Facebook-videón még az is látszik, hogy egy izraeli arab fiatal hogyan gyújt fel egy erdőrészt. És az is a terroristákat segítette, hogy az izraeli arab pártok, valamint kneszet-képviselők nem álltak ki a gyújtogatókkal szemben, hanem inkább ködösítettek, mondván, nem lehet tudni, hogy zsidók vagy arabok a tettesek, »ezért ne is keressünk fe­le­lő­söket«.”  
Attias szerint a terroristák sikerként könyvelhetik el azt, hogy közel ezer lakást megsemmisítettek a lángok. De ennél is nagyobb „eredmény”, hogy soha nem kellett ilyen sok – több mint százezer – izraelinek elhagynia az otthonát, még háborús időszakokban vagy a terrorhullámok idején sem. „Sem Szaddám Huszein, sem a Hezbollah rakétái nem okoztak ekkora felfordulást a hétköznapi életben – állítja a szakértő, aki úgy véli: a „gyújtogatós intifáda” módszereit más terroristák is átveszik majd. A terror célja a félelemkeltés, és erre a tűz rendkívül alkalmas, hiszen szinte minden ember fél tőle. Ráadásul bármi célpont lehet, és ezért a védekezés nagyon nehéz ellene.
„A repülőtereket, áruházakat, stadionokat, utakat lehet ellenőrzőpontokkal védeni; az erdőket azonban lehetetlen” – mondja Attias. A palesztin terroristák „kreatív módszerei” egyébként is követendő példák máshol. Gyakorlatilag minden hatékony terrormódszert ők alkalmaztak először, a repülőgép-eltérítéstől kezdve az öngyilkos merényleteken át a késeléses vagy gépkocsival végrehajtott támadásokig. Ezért Európában és az Egyesült Államokban is fel kell készülni  a „tűzvész terrorra”.
Az izraeli kormány is sokáig igyekezett lebegtetni, hogy mi áll az országos tűzvész hátterében. „Végül kénytelenek voltak kijelenteni, hogy terrorizmus az ok, mert az izraeli biztosítók felfüggesztették a kifizetéseket a tűzvész károsultjainak. Azt mondták ugyanis, hogy az ő felelősségük csak természetes eredetű károkra vonatkozik, szándékos gyújtogatásra vagy terrorizmusra nem. Ezért most a költségvetésből kell kifizetni azoknak a kárát, akik elveszítették az otthonukat, és ez is milliárdos kár, ami a költségvetésen keresztül mindenkit érint.” A gyújtogatás az arab propagandában is hatékony fegyver, mert a cionizmus sikerének egyik jelképe éppen az erdőtelepítés volt, hogy a kopár földek újra zöldelltek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!