hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Donald Trump az év embere
De ellenfelei az utolsó esélyt is megragadnák ellene

2016. 12. 08.
Miután az újraszámlálási kísérletek kudarcot vallottak, azok, akik képtelenek belenyugodni  Donald Trump győzelmébe, most az utolsó szalmaszálba kapaszkodnak, és az elektori testülettől várják, hogy megakadályozza a megválasztott elnök beiktatását. Úgy látszik, a média és az amerikai liberális értelmiség egy részének nem volt elég a november 8-ai kínos szembetalálkozás a valósággal, tovább próbálkoznak, egyre irreálisabb terveket javasolva.

Az alternatív valóságtól függetlenül az élet persze zajlik tovább: Donald Trump lett az év embere a Time magazin címlapján. A hetilap maga sem tudta megállni, hogy ne vigyen be politikai elfogultságot hagyományos év végi döntésébe, amikor Trumpot az „Amerikai Megosztott Államok” elnökének titulálta. A megválasztott elnök szóvá is tette ezt, és kijelentette, hogy óriási megtiszteltetésnek tartja a jelölést, de szerinte „tiszteletlenség ezt a kifejezést használni. Semmit nem tettem a megosztottságért” – mondta Trump, akiről legelszántabb ellenfelei azt remélik, hogy be sem teheti majd lábát elnökként a Fehér Házba. Az amerikai választási rendszernek köszönhetően erről még néhány napig álmodozhatnak. (Utána már csak valamilyen tragédia akadályozhatná meg azt, hogy Donald Trumpot január 20-án beiktassák a hivatalába. Persze volt, aki felvetette: a CNN-nek bocsánatot kellett kérnie azért, mert egyik szerkesztőjük arról viccelő­dött, hogy milyen lenne, ha lezuhanna Trump repülőgépe. A megjegyzés nem került élőben adásba, de a felvétel a YouTube-ra így is felkerült.)

December 19-én szavaz ugyanis az 538 tagú elektori testület az elnök és az alelnök személyének megválasztásáról. Az alkotmány szerint az elektoroknak nem kell feltétlenül figyelembe venniük az őket delegáló államban kialakult választási eredményt, bár többségüket pártjuk kötelezi erre. Ettől azonban eltérhetnek, legfeljebb némi büntetést kell fizetniük érte, a leadott szavazatuk azonban ettől függetlenül érvényes marad. Nos, ebbe a lehetőségbe kapaszkodnak most azok, akik nem akarják elfogadni a választási eredményt. A továbbra is masszívan Trump-ellenes főáramú média pedig készségesen asszisztál mindehhez, és egyre-másra publikálják az elektoroknak szóló „felhívásokat” és „Trump-buktató” forgatókönyveket.

A The New York Times azt találgatja, vajon mennyi esélye van annak, hogy legalább 37 republikánus elektor „hűtlenné válik”, és Trump helyett Hillary Clintonra szavaz, aki ezzel az Egyesült Államok következő elnöke lehetne. (Az elnökválasztás hivatalos végeredménye szerint Trumpnak 306, míg Clintonnak 232 elektora van.) Bár egy texasi republikánus elektor bejelentette, hogy nem szavaz Trumpra, a napilap is elismeri, hogy a tömeges dezertálás esélye gyakorlatilag nulla.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!