Izrael nukleáris potenciáljáról régóta léteznek hivatalosan meg nem erősített információk (lásd keretes írásunkat), Colin Powell viszont a legmagasabb szintű amerikai politikus, aki az izraeli atombombáról tényként számol be. A volt külügyminiszter információinak és szavának azért van különös súlya, mert Powell jelentős katonai és biztonságpolitikai múlttal rendelkezik: a nyolcvanas években Reagan elnök biztonsági tanácsadója volt, az első öbölháború idején pedig ő volt az egyesített vezérkari főnökség főparancsnoka, majd mintegy tíz évvel később lett ifjabb George Bush külügyminisztere.
A kiszivárogtatott e-mailek eredetileg Jeffrey Leeds demokrata adományozónak szóltak, és a levélváltásra 2015 márciusában, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek a Kongresszusban tartott beszéde kapcsán került sor. Mint emlékezetes, Netanjahu az Iránnal kötött egyezmény ellen érvelt a Kongresszus előtt. Az e-mailekből kiderül, hogy Powell nem látta annyira aggasztónak a helyzetet, mint Netanjahu. Powell véleménye szerint „Irán semmire sem megy majd egy atombombával, ha végül képesek lesznek csinálni egyet. A fiúk Teheránban jól tudják, hogy Izraelnek kétszáz van, és mind Teheránra van célozva. Nekünk pedig több ezer nukleáris töltetünk van. Ha akarjuk, azt az egyetlen dolgot semmisítjük meg, ami nekik fontos, vagyis a rezsim túlélését. Ráadásul, ha csinálnának is egy bombát, hol és hogyan tudnák azt tesztelni?”
Colin Powell a nyilvánosság előtt támogatta az iráni rezsimmel kötött egyezményt; az NBC Meet the press című műsorában azt nyilatkozta, hogy az egy elég jó megállapodás. Egy másik, szintén Jeffrey Leedsnek írt e-mailjében pedig kifejtette, hogy ha az irániak tényleg atombombát akarnak fejleszteni, akkor azt nem tudják csupán szankciókkal megakadályozni. Powell ugyanakkor kétségbe vonta, hogy az irániak közel állnának a bomba elkészítéséhez. „Bibi mindig azt mondja, hogy már csak egy évre vannak a bombától. Ugyanezt mondják a mi hírszerzőink is. Minden évben ezt mondják. Csak hát nem olyan könnyű megcsinálni.”