Ne emeljenek vádat Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje ellen – ezt javasolta James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója keddi washingtoni sajtótájékoztatóján az amerikai politikai élet egyik központi kérdésévé vált e-mail-botrány ügyében folytatott nyomozás eredményeit ismertetve. Az FBI „rendkívül felelőtlennek” minősítette Clinton és stábja eljárását az ügyben, de a nyomozók szerint bár kifogásolható, hogy Clinton külügyminiszterként több alkalommal nem a biztonságos külügyi számítógépes rendszert használta, de nem követett el olyan mértékű hanyagságot – és nem került nyilvánosságra titkosított információ –, ami indokolná a vádemelést.
A botrány az elmúlt év júliusában robbant ki, amikor a Külügyminisztérium főfelügyelője és a titkosszolgálati szervek felfedeztek olyan magánúton küldött és fogadott e-maileket, amelyek államtitkokat tartalmaztak. Clinton a botrány elején tagadta, hogy titkos információt küldött volna a magán e-mail szerveréről, azonban a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a 30 000 oldalnyi hivatalos jellegű levelezést vizsgálva megállapította, hogy több tucat közülük szigorúan titkos információt tartalmazott, annak ellenére, hogy azok nem voltak titkosítva az e-mailek küldésének vagy fogadásának idején. Clinton retorikája július óta változott, és azóta rendszeresen bocsánatot kért az eset miatt, kijelentve, hogy hiba volt a szerver használata. Azonban továbbra is tagadja, hogy veszélynek tett volna ki államtitkokat, valamint állítása szerint más korábbi miniszterek számára is bevett gyakorlat volt a magán e-mailfiók használata levelezésük során. Szövetségi törvények alapján jogsértésnek számít, ha valaki tudatosan kezel titkosított információkat a biztonságos állami csatornákon kívül, vagy ha súlyos gondatlanság miatt engedélyezi ezt a gyakorlatot.
A három és fél órás beszélgetésre az FBI Washingtonban található központjában került sor, amin Clinton önként vett részt, és amire a jelöltet ügyvédjén kívül szűkebb stábja is elkísérte, melynek négy tagja képzett jogász. A kihallgatást követően egy telefonos interjú során a korábbi miniszter azt nyilatkozta: „Már nagyon vártam, hogy megtehessem ezt a lépést, és nagyon örültem a lehetőségnek, hogy segítsem az Irodát a vizsgálat összegzésében.” Szakértők szerint az FBI rendszeresen behívja a kulcsszereplőket egy önkéntes kihallgatásra, mielőtt befejezné a vizsgálatot, és javaslatot tenne további nyomozás, illetve vádemelés szükségességéről, azonban ez nem jelenti azt, hogy az illető törvényt sértett. Az anyag technikai elemzése még nem történt meg, ami meghatározatlan ideig kitolhatja a nyomozást, azonban a felülvizsgálat alapján tett javaslatra a következő hetekben számítanak.