hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Párizsban nem lesz közel-keleti békecsúcs, Kairóban viszont lehet
Az egyiknek sikerül, a másiknak nem?

2016. 05. 19.
Furcsán akart békeközvetítőnek jelentkezni Franciaország: előbb az UNESCO-nál megszavazta azt a határozatot, miszerint Izraelnek nincs történelmi kapcsolata Jeruzsálemmel (Cserbenhagyva. Hetek, 2016. május 8.), majd kezdeményezte, hogy tartsanak Párizsban nemzetközi békekonferenciát az izraeliek és palesztinok közötti megállapodásról – az érintett felek részvétele nélkül. Nem meglepő ezután, hogy a kezdeményezés – legalábbis átmenetileg – kudarcot vallott. Ígéretesebbnek tűnik viszont ász-Szíszi egyiptomi elnök ajánlata, amelyet mind Jeruzsálemben, mind Ramallahban pozitívan fogadtak.

Francois Hollande utólag mentegetni próbálta a történelemhamisító UNESCO-döntés melletti francia kiállást, mondván, „szerencsétlen módon Jordánia egy kiegészítést fűzött a javaslathoz, ami összezavarta a szöveget. (…) Megígérem, hogy legközelebb maximá­lisan körültekintő leszek” – ígérte a francia elnök. (Az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezetének végrehajtó bizottsága a „Megszállt Palesztina” című határozatában úgy döntött, hogy a jeruzsálemi Templom-hegy – amelyet csak arab nevén említ: Haram al-Sarif –, valamint Hebron és Betlehem szent helyei „Palesztina szerves részét képezik”, és Izrael ezeken a helyeken „megszálló hatalomként” van jelen.)

Az utólagos magyarázkodás több szempontból is kínos a francia államfőnek: hogyan is lehetne olyan diplomatákra bízni a nemzetközi kapcsolatok talán legnehezebb kérdésének megoldását, akik – maximális jóindulatot feltételezve – alapvető szövegértési nehézségekkel küzdenek? Ennél is nagyobb probléma az, hogy a francia javaslat pont az érintett feleket hagyná ki – legalábbis az első körben – a tárgyalásokból. Hollande május 30-ára szeretett volna Párizsban egy külügyminiszteri szintű csúcstalálkozót tartani. Mint mondta, erre azért van szükség, mert ha „semmi nem történik, akkor tovább folytatódnak a támadások, konfliktusok és a gyarmatosítás” – mondta a francia elnök egy rádióinterjúban.

John Kerry azonban jelezte, hogy az időpont nem megfelelő a számára, és különben sem döntöttek még a kezdeményezés támogatásról. (A legutóbbi, 2014-es amerikai békeközvetítés semmilyen előrelépést nem hozott, azóta szünetel a „béke­folyamat”). A francia javaslat épp azt az alapelvet hagyja figyelmen kívül, hogy a megállapodást alapvetően a két félnek kell kezdeményezni. Benjamin Netanjahu több alkalommal is javasolta, hogy bárhol kész előfeltételek nélkül találkozni a Palesztin hatóság elnökével, Mahmúd Abbásszal, akár Ramallahban is, ami negyedórás autóútra van az izraeli fővárostól, Jeruzsálemtől. További kifogás volt Izrael részéről, hogy a francia kezdeményezés nem várja el a palesztinoktól azt, hogy „zsidó államként” ismerjék el Izraelt. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!