Nem indul a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöki tisztségéért a párt május 22-ére kitűzött rendkívüli kongresszusán Ahmet Davutoglu török miniszterelnök. Az AKP alapszabályának értelmében nem lehet miniszterelnök, ha nem ő a párt elnöke. Davutoglu 2014. augusztus 28-án vette át a pártelnöki tisztséget Recep Tayyip Erdogantól az AKP rendkívüli kongresszusán, miután utóbbi Törökország történetének első közvetlen elnökválasztásán államfő lett.
Egy alapmű születése
Az Erdogan-Davutoglu szakítás túlzás nélkül mérföldkő az ankarai iszlamista rezsim történetében. Az AKP külpolitikai doktrínáját a most távozó kormányfő, Erdogan korábbi külügyminisztere és miniszterelnöki tanácsadója dolgozta ki.
Davotoglu az AKP megalapítása évében, 2001-ben jelentette meg Stratégiai mélység című művét, amelyben összefoglalta az újtörök külpolitika alapelveit, amelyek szerint Ankarának az egykori Oszmán Birodalom muszlim népeivel kell a lehető legszorosabb partnerségre törekednie.
A pragmatikus neoottomanizmus helyét Ankara külpolitikájában az „arab tavasz” után átvette az agresszív neoottomanizmus, amelynek legsúlyosabb következménye a szíriai polgárháborúba történő egyre nagyobb mértékű török beavatkozás volt. Törökország területe az Iszlám Állam számára átjáróházzá vált, miközben a török határtól délre – épp a halálszekta elleni küzdelem során – összefüggő és gyakorlatilag önálló kurd terület kezdett kialakulni.
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »