hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sokba kerülhet a képviselőházi huzavona a republikánosoknak
Outsiderek előnyben

2015. 10. 15.
Még mindig Donald Trump áll az élen a republikánusok elnökjelöltségéért folyó küzdelemében. Az ingatlan­milliárdost Ben Carson egykori idegsebész követi a támogatottságban, aki szintén újoncnak számít a politikai arénában. A többi, „hagyományos” versenyző egyelőre jócskán lemaradva kullog a két éllovas mögött. Bár erős az Obama-vezetésből való kiábrándultság, úgy tűnik, a republikánusok a ziccerhelyzetek kihasználása helyett  maguk alatt vágják a fát. A párt még arra is képtelennek látszik, hogy képviselőházi elnökét megválassza.

A CBS News legfrissebb felmérése szerint Donald Trump 27 százalékos támogatottsággal rendelkezik a republikánusok között. A szókimondó ingatlanmogul népszerűbb a konzervatív párt férfi szavazói körében, mint a nőknél, ami azért is meglepő, mert általában a jelöltek többségéről a hölgyek kedvezőbb véleménnyel vannak. Az biztos, hogy stílusával és egyenességével Trump uralja a mezőnyt, ami valószínűleg nagyban hozzájárul ahhoz, hogy összességében elismerően vélekednek róla az amerikai választók: 65 százalékuk úgy gondolja, hogy a milliárdos erős vezetői képességekkel rendelkezik.

A CBS News kutatása alapján jelenleg egyetlen jelölt-aspiráns közelíti meg az első helyezettet: a szintén nem politikai karrierrel hírnevet szerzett Ben Carson. A volt idegsebész 21 százalékos támogatottságot tudhat magáénak. Úgy tűnik, Carson – riválisához hasonlóan – inkább előnyt tud kovácsolni heves vitákat kiváltó kijelentéseiből. Még kampánystábja sem számított arra a hatásra, amelyet az a múlt hónapban tett megjegyzése váltott ki, miszerint nem lenne jó, ha muszlim elnöke lenne az Egyesült Államoknak. Ráadásul később sem visszakozott. És bár kapott hideget-meleget, támogatottsága erősödött, és több adomány folyt be a kampányához.

A választók, úgy tűnik, inkább szemet hunynak Ben Carson tájékozatlanságát eláruló kijelentései fölött, ahogy Donald Trump sértő megjegyzései fölött is, és jobban tolerálják ezeket, mint a Washingtonban csődöt mondott republikánusokat. Ez látszik abból is, hogy az első két helyezett után a felmérés szerint nagy szakadék következik: a többi 13 republikánus induló közül ugyanis senki sem büszkélkedhet két számjegyű eredménnyel. Ted Cruz texasi szenátornak 9, Marco Rubiónak pedig, aki Floridát képviseli a szenátusban, 8 százalékon áll a népszerűsége. Őket az üzletasszony Carly Fiorina és Jeb Bush volt floridai kormányzó követi 6 százalékkal. Fiorinát azonban ki kell emelni, hiszen ő is kívülről csöppent a politika világába, és az utóbbi időben szintén növelni tudta támogatottságát. A republikánus mezőny egyébként az elmúlt egy hónapban már szűkült: Rick Perry volt texasi kormányzó és Wisconsin kormányzója, Scott Walker személyében már megvannak az első kiesők.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!