hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ramadáni terrorhullám
Több ezer áldozat az Iszlám Állam egy évének mérlege

2015. 07. 11.
Nyugati turistákat, síitákat, egyiptomi katonákat és saját polgárait gyilkolta a „kalifátus” megalapításának első évfordulóján az Iszlám Állam. A terrorcsoport minden fronton igyekszik erőt felmutatni és elvonni a figyelmet az utóbbi hetek katonai veszteségeiről.

Létében fenyegeti a Nyugatot az Iszlám Állam terrorcsoport terjeszkedése – mondta David Cameron brit miniszterelnök hétfőn a BBC rádiójának. Az IÁ elleni küzdelem fontosságát Cameron a hidegháború idején a kommunizmus ellen zajló harc jelentő­ségéhez hasonlította.
A beszélgetés folyamán arra is kitért a miniszterelnök, hogy nem lenne szabad Iszlám Államként emlegetni a terrorszervezetet, mivel annak képviselői az iszlám egy eltorzított változatát terjesztik. A briteket különösen súlyosan érinti az utóbbi napok terrorhulláma, hiszen a pénteki tunéziai tengerparti támadás 38 áldozata közül 30 brit állampolgár volt. Az elkövető, a 24 éves, egyetemista Szejfeddin Rezgi a lövöldözés közben ki is jelentette, hogy nyugati turisták meggyilkolása a célja. A szúszai tengerpart a vérfürdő után teljesen kiürült, több nyugati városból soron kívüli repü­lőgépeket küldtek a sokkos állapotba került turisták hazautaztatására.
A feltételezések szerint a tunéziai mészárlással összehangolva kerülhetett sor a franciaországi merényletre is (lásd kapcsolódó cikkünket). A Guardian felhívta a figyelmet, hogy a támadásokra azt követően került sor, hogy Abu Mohammad al-Adnani, az Iszlám Állam egyik szó­vivője arra szólította fel a dzsihádistákat, hogy „rendezzenek zűrzavart a ramadán alatt a hitetlenek, a síiták és a hitehagyott muszlimok számára”.
Ugyanezen a napon Kuvaitban is merényletet követtek el egy síita mecset ellen, ami 26 életet követelt. Kedden Jemenben, Szanaá városában is robbantott az Iszlám Állam. Az áldozatok a helyi síita kisebbséghez tartozó huszik voltak, akik egy gyászszertartáson vettek részt. A merényletben 28 személy halt meg.
Szerda reggel több ponton lecsaptak a terroristák a Sínai-félszigeten is. Legalább 50 személy vesztette életét a térséget érő eddigi egyik legsúlyosabb  csapás következtében. Az Iszlám Állam egyiptomi szárnya, a Sínai Tartomány vállalta magára a felelősséget a mészárlásért egy Twitter-üzenetben, amelyben arról számoltak be, hogy 15 ponton támadták meg az egyiptomi kormányerőket, és 3 öngyilkos merényletet követtek el. A támadást követően Izrael lezárta egyiptomi határátkelőhelyeit.
Hétfőn Kairóban Hisám Barakat egyiptomi főügyész autóját robbantották fel. Barakat – aki több ezer iszlamista ügyét utalta bíróság elé – még aznap belehalt sérüléseibe. A merénylet komoly arculcsapása az egyiptomi biztonsági erőknek, amelyek már napokkal korábban fokozott készültséget hirdettek, mivel két éve ezekben a napokban kezdődtek az előző kormány megbuktatásához vezető tömegdemonstrációk.
Miközben a Sínai-félszigetet érő támadással az Iszlám Állam Gáza határáig jutott, egy közleményben is siettek kinyilvánítani, hogy igényt tartanak a területre. Kedden egy videoüzenet került fel az internetre, amelyet a Hamasznak címeztek. „Ki fogjuk irtani a zsidók államát és titeket és a Fatahot is” – ígéri egy álarcos ter­-rorista. „A saria törvény fog uralkodni Gázában helyettetek” – teszi hozzá a férfi.
Ugyanezen a napon Israel Katz, Izrael hírszerzési minisztere azzal vádolta meg a Hamaszt, hogy együttműködik a Sínai Tartomány nevű terrorcsoporttal. „Együttmű­ködnek a fegyvercsempészetben és a terrortámadások megszervezésében – állította Katz. – Az egyiptomiak és a szaúdiak is tudják ezt” – tette hozzá a miniszter egy tel-avivi védelmi konferencián, arra hivatkozva, hogy az ellenségeskedés dacára közös érdekek kötik össze a két terrorcsoportot.
Az extrém iszlamista terrorcsoport szigora befelé sem enyhül. Kedden látott napvilágot a hír, hogy az IÁ történetében először nőkön is hajtott végre lefejezést. A szíriai Deir al-Zor tartományban két asszonyt és egyikük férjét fejezték le, mindannyiukat boszorkányság vádja miatt. Nőket eddig is végzett ki az IÁ, eddig azonban más módon ölték meg őket.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpont­jának adatai szerint egy év alatt, mióta kalifátussá kiáltotta ki magát, az Iszlám Állam 3027 embert végzett ki Szíriában. Irakban 5000 jazidit irtottak ki, és az év folyamán számos nyugati túszt végeztek ki nyilvánosan. Irakban elvesztették Kobani és Tikrit városát, viszont elfoglalták Ramadit és az ősi Palmirát. Szíriában a török határ mellett mért vereséget rájuk a kurd milícia a szövetséges légierők támogatásával.
A légicsapásokban eddig 8000 terroristát sikerült likvidálni. (A 24. oldalon részletesen foglalkozunk a tunéziai dzsihádista szalafista mozgalom kialakulásával.)

A kuvaiti merénylet és Bagdadi ördögi taktikája

A 27 halálos és 227 sebesült áldozatot követelő kuvaitvárosi öngyilkos merényletet egy szaúdi állampolgár követte el – jelentette be vasárnap a kuvaiti belügyminisztérium.
Az asz-Szádik imámról elnevezett síita mecsetben elkövetett pénteki támadást az Iszlám Állam (IÁ) vállalta magára egy szombati közleményében. A Foreign Affairs néhány héttel ezelőtt írt arról, hogy az IÁ az Öböl menti arab monarchiák destabilizálása érdekében minél több síita civil lemészárlásával igyekszik szektariánus polgárháborút kiprovokálni az Arab-félszigeten.
Az atv.hu részletesen szemlézte a Foreign Affairs cikkét, amely szerint a helyzet arra emlékeztet, mint amikor az Irak elleni amerikai támadás után az al-Kaida robbantott ki szabályos felkelést a szaúdi uralkodóház ellen. Ám az IÁ a jelek szerint szövetségesre lelt a helyi lapokban is, amelyek kiveszik a részüket a síiták elleni uszításból, és a királyság ellen hangolják a közvéleményt.
Az 1990–91-es kuvaiti háború után a szaúdi rezsim korábbi pártfogoltja,  az afgán dzsihád veteránjaként hírnevet szerző Oszama bin Laden célul tűzte ki az Arab-félszigetre „hitetlen” (azaz keresztény és zsidó) katonákat behívó szaúdi monarchia megdöntését. Kezére játszott, hogy a tálibok 2002-es afganisztáni veresége után több száz szaúdi dzsihádista tért vissza a királyságba, akik csatlakoztak az al-Kaida alvó sejtjeinek hálózatához.
2003 májusában egy főként amerikai érdekeltségek ellen irányuló brutális merényletsorozattal kirobbantották a felkelést. A szaúdi biztonsági erők és az al-Kaida csapatai közötti fegyveres harcok szinte mindennapossá váltak. Összetűzések voltak Dzsiddában, Khobárban, Mekkában, Rijádban, Taifban, Yanbuban és más városokban szerte az országban. Az al-Kaida több nyugati állampolgárt elrabolt és kivégzett. A terroristák meggyilkolták a szaúdi belügyminisztérium vezető tisztségviselőit, sőt a minisztérium rijádi központi épületét is megtámadták. A dzsiddai amerikai konzulátus 2004. decemberi megtámadásakor kilenc embert öltek meg. Rijádnak csak 2006-ra sikerült úrrá lennie a káoszon.
A Foreign Affairs szerint kétségtelen, hogy az IÁ vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi nem rendelkezik sem olyan karizmával, sem olyan kifinomult és kiterjedt szaúd-arábiai hálózattal, mint bin Laden 2002 és 2006 között, ám taktikája ördögien gonosz, és életveszélyes az Öböl menti államokra nézve. Az IÁ nem közvetlenül Rijád hatalmi szerveit veszi célba, hanem szándékosan rengeteg civil áldozatot követelő csapásokat mér a síita közösségre, hogy így robbantson ki egy Rijád ellen irányuló síita felkelést. A Bagdadi vezette csoport 2014 novembere óta háromszor támadt rá a szaúd-arábiai síita közösségre. Májusban volt a legsikeresebb akciójuk, amikor a mostani kuvaiti merénylethez hasonlóan a pénteki imán csaptak le Dammám mecsetében. Itt összesen 25 ember vesztette életét, és legalább 120-an megsebesültek. (Foreign Affairs–atv.hu, G. G.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!