hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megpuhítják-e Teheránt a Big Mac-ek?
Hamburgerdiplomácia

2015. 07. 23.
Az Iránnal kötött atomegyezmény – amelyről múlt heti számunkban írtunk (Egy a jelszónk, a béke. Hetek, 2015. július 17.) – alaposan megmozgatta nemcsak a politikai, hanem a gazdasági érdekelteket is. Még meg sem száradt a tinta a dokumentumokon, a McDonald’s és az Apple hirdetésekben kezdett helyi üzleti partnereket keresni Iránban. De sorban állnak az olajipari cégek, tervező irodák, nemzetközi szállodaláncok, energetikai és hadiipari beszállítók is - a sort hosszan lehetne folytatni. Rövid távon olyan nagy érdekek fűződnek a nukleáris paktumhoz, hogy alig hallani azok hangját, akik Cassandraként figyelmeztetnek a súlyos, várható következményekre.

Lapzártánkkal egy időben New Yorkban a Times Square-en tüntetnek az iráni atomegyezmény ellen, azt követően, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag jóváhagyta a megállapodást. Mondjuk ez utóbbi nem volt túl meglepő, hiszen pont a BT öt állandó tagja (valamint Németország) volt az egyezmény aláírója.

A nyugati reakciókból jól kivehető a szándék, hogy minden kritikát igyekeznek úgy feltüntetni, mintha az kizárólag Izrael szempontjait tükrözné. Philip Hammond brit külügyminiszter a londoni parlamentben kijelentette: nincs értelme arról vitatkozni, hogy lehetett volna-e jobb egyezményt kötni, mert „semmilyen megállapodás nem nyerte volna el Tel-Aviv tetszését”. Hammond nyilván a jeruzsálemi kormánynak címezte megjegyzését, amit csak tovább élezett azzal, hogy szándékosan Tel-Avivot említette az izraeli főváros helyett.

Beállt a sorba a BBC is, amely kijelentette, hogy „Irán már régóta nem fenyegeti Izraelt”, így Izraelben csak azért ellenzik a megállapodást, mert – úgymond – mindenáron katonai eszközökkel akarnak leszámolni a perzsa állammal. A brit közszolgálati rádióhoz ezek szerint nem jutott el a teheráni nagygyűlés híre, amelyen a tömeg halált követelt Amerikára és Izraelre egyaránt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!