Az Ecopop nevű független szervezetnek a bevándorlás jelentős korlátozására irányuló felvetését a szavazók háromnegyede utasította el. A népszavazáson a választópolgárok 48 százaléka vett részt. Amennyiben elfogadták volna a javaslatot, a svájci kormánynak az éves bevándorlást a mostani 80 ezer főről 16 ezerre kellett volna csökkentenie.
A felvetés támogatói azzal érveltek, hogy az ország erőforrásaira gyakorolt nyomás csökkenne; kisebb lenne a közlekedésből eredő szennyeződés, és kevesebb terület épülne be új lakóingatlanokkal. A kezdeményezés egyik fő érvelése ugyanis az volt, hogy a népességnövekedés terheli a környezetet.
Az Ecopop felvetését a Szövetségi Tanács és az összes párt elutasította, még a Svájci Néppárt (SVP) is, amely a februárban elfogadott, a Tömeges bevándorás ellen címmel kiírt népszavazás elindítója volt. Az ellenzők szerint ugyanis a további korlátozás rossz hatással lenne a gazdaságra, mivel a cégek nem tudnának képzett munkaerőt alkalmazni az európai országokból. Emellett csökkenne a felsőoktatás színvonala, és az egyetemi kutatások is veszítenének jelenlegi csúcspozíciójukból.