A történtek már a sok botrányt látott Olaszországot is sokkolták: csak a maffiavezér otthonában 200 millió eurós vagyont foglalt le a rendőrség, ám a korrupció összköltségvetése jóval e fölötti; 37 személyt letartóztattak, 100 fő ellen nyomoznak – közöttük Róma volt főpolgármestere ellen is.
A december elején kirobbant botrány gyanúsítottjai között van az éppen a városi közpénzlopás ellen tavaly létrehozott tisztség birtokosa, Róma korrupcióellenes főhivatalnoka is. A korábbi polgármester, Gianni Alemanno pedig jobboldaliként még Berlusconi pártjának, a Szabadság Népének (PdL) támogatásával ült a székben 2008-tól 2013-ig, amivel most újabb kínos helyzetbe került az egykori miniszterelnök. Ugyanakkor a jelenlegi, demokrata párti (PD) miniszterelnök, Matteo Renzi is rosszul járhat, hiszen a pártjából több vezető fővárosi hivatalnok is a gyanúsítottak között van. A szövevényes ügyben az egyik legfőbb kérdés, vajon a mai baloldali városvezetés tudtán kívül „megörökölte” a maffiasejteket, vagy a szálak már korábban összefonódtak.
A Corriera della Sera részletes beszámolójában a szociális jellegű szövetkezet mögött burjánzó bűnszövetkezet működését és kapcsolati hálózatát fedték fel, amelyet a rendőrség csak Mafia Capitale, azaz Fővárosi Maffia néven emleget. A banda nevesített tagjai között nagy számban lelhetők fel parlamenti képviselők, a római városháza köztisztviselői, önkormányzati cégek és üzletemberek.
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »