hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Európai kalifátus

2014. 11. 20.
Miközben Svédország az Európai Unió „régi” tagjai közül az első, amely elismeri a palesztin terrorállamot, a multikulturalizmus és a nyitott határok  kritikus állapotokhoz vezettek az országban. Olyan muzulmán enklávék alakultak, ahol a postások, tűzoltók és más fontos szolgáltatások emberei – sőt gyakran maguk a rendőrök is – rendőri védelmet igényelnek.

Egy nemrégiben közzétett rendőrségi jelentés 55 ilyen, úgynevezett no-go övezetről számol be Svédországban. Európa-szerte találhatók ehhez hasonló övezetek. Ezek a zónák úgy jöttek létre, hogy nagyszámú muszlim bevándorló érkezett a politikailag korrekt és toleráns európai államokba, ahol aztán elutasították az asszimilációt, és olyan, az államon belüli virtuális államot hoztak létre, ahová a hatóságok félnek betenni a lábukat.
Ezek a no-go övezetek valójában olyan mikroállamok, ahol a nyugati értékeket, társadalmat és jogrendszert elutasító saria törvény van érvényben. Ezekben a körzetekben a nem muszlimoknak alkalmazkodniuk kell az iszlám törvényekhez, különben erőszakos következményekkel kell számolniuk.
Daniel Pipes Közel-Kelet szakértő szerint „ezeknek a zónáknak egy sokkal pontosabb megnevezése lehetne a dár al-iszlám kifejezés – az iszlám háza, az iszlám uralma alatt lévő terület”.
A muszlim menekültek bevándorlása a 9 millió lakosú Svédországba az 1990-es években kezdődött, amikor a nyitott határok menekültügyi politika keretében 100 ezer balkáni menekültet fogadtak be. Svédország Irakból is fogadott be menekülteket, számukat 125 ezerre teszik. 2012 szeptembere óta pedig az arab országokból hetente 1250 menekült érkezik.
A libertárius-konzervatív Daily Caller újság beszámolója szerint májusban, a Svédország déli részén található Landskronában a svéd rendőrség – miközben egy gyanúsítottat üldözött – betévedt egy ilyen övezetbe. Mivel az autójukat szétverték, a rendőrök kénytelenek voltak kiszállni. Közel 50 ellenséges „gengszter” vette őket körbe, akiket az erősítésre váró rendőrök előrántott fegyvereikkel próbáltak visszatartani. A segítségükre érkező rendőröknek fél mérföldre a tett helyszínétől kellett megállniuk, a no-go övezeten kívül. A rendőrparancsnok nem merte beküldeni az embereit, attól tartva, hogy a helyzet elmérgesedik. A csapdába esett rendőrök csak magukra számíthattak. Szerencséjükre egyikük ismert néhány helybélit, akik meggyőzték a muzulmán bandát, hogy hagyják őket elmenni.
A svéd rendőrség a 2013-as stockholmi gettólázadás óta – amelyben több száz autót és lakást gyújtottak fel – nem tett komolyabb lépést arra, hogy felvegye a harcot ezekkel az övezetekkel. A rendőrség arról számolt be, hogy muszlim bandák most már ellenőrzőpontokat is felállítottak ezeknek a no-go zónáknak a határain. A konfrontáció helyett a svéd hatóságok alkalmanként úgynevezett „párbeszéd hivatalnokokat” küldenek hozzájuk, a kapcsolatépítési program részeként. (Forrás: dzsihadfigyelo.com)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!