hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jelentés az iraki kisebbségek reménytelen helyzetéről
Válságból katasztrófába

2014. 10. 23.
 Teljes eltűnés fenyegeti az iraki vallási kisebbségeket, nemcsak a keresztényeket, de többek között a síita vallású shabaq közösséget és a zoroasztriánus Ahl-e-Haqq csoportot is. Az életüket és vagyonukat fenyegető szunnita Iszlám Állam mellett ugyanis a síita kormány is minden eszközzel igyekszik ellehetetlení­teni őket, ráadásul Kurdisztán, ahová egy jobb élet reményében menekülnek, meg­tagadja tőlük az alapvető emberi jogok gyakorlásának lehetőségét is a Minority Rights Group Inter­national (MRG) össze­fogla­ló riportja szerint.

Az MRG kisebbségi jogvédő civil szervezet néhány napja hozta nyilvánosságra azt a jelentést, amely szerint az iraki helyzet megérett a nyugati hatalmak beavatkozására. A Válságból a katasztrófába című jelentés vészjósló pontossággal írja le az amerikaiak kivonulása és az Iszlám Állam behatolása közötti időszak következményeit, amelyek még korántsem érték el a mélypontot.

Irak mindig is az egymás mellett élő kisebbségek színes térképe volt, ahol jól megfértek egymás mellett a türkmének, kurdok, romák és jazidik. Bizonyos mértékben szabadon gyakorolhatták vallásukat, még akkor is, ha a többséghez tartozó iszlámhívők aposztatának vagy sátánhívőnek tartották is az egyes kisebbségi csoportokat.

Már Szaddám Huszein rémuralma idején is egyre erősödő elnyomással kellett ezeknek a közösségeknek szembenézniük, olyannyira, hogy a szunnita Szaddám katonái a síita muszlimokat is üldözték és irtották. Az amerikaiak közbelépése folytán viszont mindössze annyi változott, hogy a kormány szunnita többségűből síita többségűvé vált, Nouri al-Maliki vezetésével. A szunniták számára ezzel fordult a kocka; ám a többi kisebbség, mondhatni, csöbörből vödörbe került: semmit nem javult a helyzetük annak ellenére sem, hogy a demokratikus amerikai erők kikényszerítettek az iraki kormányból egy olyan alkotmányt, amelyben megfogalmazzák a kisebbségeket megillető jogokat is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!