Tizennégy bohócnak öltözött tinédzsert vettek őrizetbe szombaton a franciaországi Agde-ban. A nem is annyira vicces figurák pisztolyokkal, késekkel és baseballütőkkel voltak felfegyverkezve. A France3 televíziócsatorna egy még jobban felszerelkezett piros orrú csapatról is beszámolt: a négyfős társaság láncfűrészekkel ijesztegetett általános iskolásokat. Ahogy ezekben az esetekben is történt, a támadások helyszínéül gyakran iskolákat választanak, az áldozatok pedig sokszor a fiatalok közül kerülnek ki. Egy másik alkalommal egy 35 éves montpellier-i férfit vert meg fémrúddal, és próbált meg kirabolni egy álarcos elkövető, két társával.
Egy 19 éves mészárostanoncot fél év felfüggesztett börtönre és 105 nap közmunkára ítélt a bíróság, miután Douvrinban bohócnak öltözve, egy késszerű tárgyat lóbálva ijesztegetett egy hatéves kisgyereket, egy csapat tinit és egy elárusítóbódé eladóját. A rettenthetetlen árus viszont a házáig üldözte a támadót, aki később bocsánatot kért tettéért a bíróságon. A bírónak azt mondta indítékairól, hogy „a Facebookon láttam én is. Először viccnek szántam, hogy megijesszem a barátaimat egy fadarabbal hadonászva – bár a videóban kést használtak. De senkinek sem akartam ártani”.
A mészárosfiú esete rávilágít a bohóchistória eredetére. Sokan sokfélét gondolnak arról, honnan eredhet a bizarr hobbi, de úgy tűnik, abban egyetértenek, hogy szerepe van benne a közösségi médiának, illetve tévésorozatoknak. Az elméletek között szerepel a közösségi oldalakon terjedő „kihívás”. Ennek lényege, hogy valaki végrehajt egy bátor vagy szokatlan tettet, levideózza, majd felszólítja ismerőseit, hogy csinálják utána. Hasonló volt a közelmúltban felkapott jeges vizes kihívás, az ALS Ice Bucket Challenge, de Amerikában volt már példa kártékonyabb trendre is: egy éve divat volt véletlenszerűen kiválasztott járókelőket egyetlen ütéssel knockoutolni (Gyilkos trend. Hetek, 2013. december 6.). A jellemzően 13-17 éves elkövetők „eredményes” akcióiba többen belehaltak. Most a DmPranksProductions, a kifejezetten a közönség kedélyeinek borzolására specializálódott YouTube-csatorna jelentetett meg több, egyenként is 30 milliós nézettséget produkáló videót, többek között azzal az alcímmel, hogy „És te mit tennél, ha egy pszichopata bohóc a szemed láttára ölne meg valakit?” A videókon gyanútlan járókelőkre támad egy ijesztő, túlméretezett kalapáccsal felszerelkezett bohóc. Franciaországban ez inspirálhatta az egyre aljasabb támadásokat.
Az eredettörténetek között filmtörténeti utalásokat is találunk. Egy iskola előtt láncfűrészeket lóbáló csoportnak a rendőrség azt üzente, hogy „nemkívánatosak az iskolák előtt a texasi láncfűrészes mészárlásból inspirációt merítő bohócok”. A közlemény egy 1974-es filmre utal, melyben az ismert faipari szerszám kivégzőeszközzé avanzsál. A rendőrség emellett felszólította a lakosságot, hogy jelentsék, ha álbohócokat látnak. Mások szerint az American Horror Story nevű horrorsorozat inspirálja a támadásokat. A sorozat egyik epizódjában ugyanis feltűnt Twisty (elferdült, kicsavarodott), a gyilkos bohóc. Ugyancsak az Egyesült Államokban, a kaliforniai Wascóban történt, hogy egy pár egy művészeti projekt keretein belül fotózgatott ijesztő bohócot a város utcáin. Az eset komoly vitát váltott ki, és így nagyobb nyilvánosságot is szerzett. Többen le is másolták a fotókat, míg végül a wascói bohócnak már Facebook- és Instagram-profilja is lett.
Sokan félnek, hogy a piros orrú rémület a határokat sem tartja tiszteletben. Franciaország legkülönbözőbb pontjairól számolnak be ugyanis hasonló típusú támadásokról, de
a citylab.com portál adatai szerint a londoni Metropolitan Police már tavaly is száztizenhét, bohócokkal kapcsolatos incidenssel volt kénytelen foglalkozni. Újabban Belgiumban is készenlétbe helyezték a hatóságokat a Franciaországban is látott „viccelődések” miatt.
A lakosság sem közömbös az incidensekkel kapcsolatban. Egyrészt online felületeken tiltakoznak a szereptévesztett figurák ellen, másrészt többen a gyakorlatban is tesznek a jelenség megfékezéséért. A franciaországi Mulhouse-ban öt elszánt bohócvadászt tartóztattak le az elmúlt héten, de a bordeaux-iak is megelégelték a folyamatos félelemkeltést, és saját kezükbe vették a rendfenntartást, hogy véget vessenek a tébolynak. A rendőrség által letartóztatott tucatnyi fiatal botokkal és vasrudakkal volt felfegyverkezve, de egy 12 éves fiúnál például tőrt találtak.