hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tanúvédelmi program náciknak
Hat óra fogság minden zsidóért

2014. 09. 04.
Mégsem emelnek vádat azok ellen a volt auschwitzi őrök ellen, akiket februárban tartóztattak le Németországban egy nagyszabású, háborús bűnösök felkutatására irányuló kampány ered­ménye­­ként. A Der Spiegel című német hetilap összeállításának tanúsága szerint a német jogrend mindent elkövetett annak érdekében, hogy a mai napig a tettesek mindössze 0,48 százaléka kapott – az esetek többségében túl enyhe – büntetést. A kommunista „tanúvédelmi programban” az  ítélettől való megmenekülés ára sok esetben a kommunista titkosszolgálattal, a Stasival való szoros együttműködés volt.

Mind a mai napig mindössze 49 volt SS-tagot sikerült bíróság elé állítani, ami a csak az Auschwitzban tevékenykedő 6500 főhöz képest elenyésző kisebbség. Idén februárban ugyan sor került egy nagyobb szabású, 11 szövetségi tartományra kiterjedő kampányra, amelynek során 30 volt SS-tag ellen indult nyomozás, de jó, ha két ember ügye eljut a bírósági stádiumba. Az esetek többségében ugyanis az elkövetők már majdnem százévesek, és a legtöbbjük nem is vett részt tevékenyen a gyilkolásban – vannak köztük könyvelők, gyors- és gépírónők, illetve őrök is. Az egyik gyanúsított, akiből végül nem lett vádlott, hosszú interjút is adott a Der Spiegelnek. A Jakob W. néven bemutatott személy az egykori Jugoszláviában élő német kolónia tagjaként került Auschwitzba, elmondása szerint az SS kényszerítésére, és habár látta a pusztítást, mégsem érzi bűnösnek magát a történtekben. Ő ugyanis vallomása szerint senkit nem vert vagy ölt meg, mindenkivel udvarias volt, és még ételt is adott a zsidóknak a táborban – viszont nem is segített senkinek.

Ez a fajta gondolkodásmód hatotta át az összes eddig tárgyalt Auschwitz-ügyet a német bíróságokon. A perekben úgy állították be a nácikkal ellenállás nélkül együttműködő német társadalmat, mintha a zsidók mellett ők is áldoza­tai lettek volna Hitler tevékenységének. A háború után, a nürnbergi perek idején végzett amerikai felmérések azonban kimutatták, hogy a lakosság körében sokkolóan magas arányban voltak azok, akik egyetértettek a hitleri gépezet tetteivel, illetve akik a zsidókkal szembeni politikát eltúlzottnak, de alapvetően helyesnek ítélték meg. Ezt a véleményt a társadalom 40 százaléka osztotta, így nem is csoda, hogy teljes érdektelenség övezte a későbbi pereket.

A háború után a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi is aktívan szerepet vállalt a bűnösök elrejtésében, illetve hasznosításában. Mivel a nácik tudták, hogy a kommunisták részéről semmi irgalomra nem számíthatnak, mindenre hajlandók voltak, hogy elkerüljék a bíróság elé állítást, és nagy megkönnyebbüléssel jelentettek akár ötven éven keresztül is a környezetükről. Volt olyan is, aki karriert csinált, nemritkán akár az igazságszolgáltatás berkein belül is. Olyan volt ez, mintha tanúvédelmi programban vettek volna részt ezek az emberek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!