hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Önjelölt rendfenntartók
Neonácik és szalafisták csaphatnak össze Düsseldorfban

2014. 09. 22.
 Saría rendőrség néven alakult meg az az önjelölt rendfenntartó szervezet az észak-rajna-vesztfáliai Wuppertalban, amelynek célja az iszlám jog betartatása a német városban. A szalafista kezdeményezésre felállított egység tagjai narancssárga, „Shariah police” feliratú mellényben járőröztek, és a jogszabályokon felül különböző viselkedési szabályok betartatását is célul tűzték ki. A paletta igen széles: tiltott a drogfogyasztás, a prostitúció, a pornográfia, de az alkohol és a cigaretta, a szerencsejátékok, a nyugati zene és a koncertek is feketelistára kerültek.

A szervezet felállításának célja többek szerint nem csak az iszlám jogrend betartatása volt, sokkal inkább a provokáció. Ez utóbbit mindenképpen elérték a tagok: a hírt felkapta a német sajtó, és politikai szinten is igen magasra jutott el. Thomas de Maizière (CDU) belügyminiszter egyértelművé tette, hogy a „saríát nem tűrjük el német felségterületen”, és a rendőrség nevével való visszaélésről beszélt. A német muszlim közösségek elhatárolódtak az újonnan alakult mozgalomtól. A Muszlimok Központi Tanácsa is elítélte a kezdeményezést, elnökük szerint a csoport céljai gyökeresen elidegenedtek az iszlámtól, és vezetőjük, a radikális prédikátor Sven Lau „ezzel a harsány és teljesen értelmetlen akcióval általánosságban valamennyi muszlimnak árt”.
A provokációt valószínűsítik a Sven Lautól származó ellentmondásos videoüzenetek is: egy felvételen azt állítja, hogy az egész ügy egy hiba miatt robbant ki, a narancsszínű mellényeket csak néhány órán keresztül viselték, a csoport pedig soha nem is létezett. Egy másik felvételen viszont már gúnyos mosollyal állítja, hogy soha nem is hallott a csoportról. A szervezet Facebook oldaláról egyébként ez utóbbi felvétel kivételével minden tartalmat töröltek, így eltűnt a járőrökről készült videófelvétel is.
Néhány napja azonban a YouTube-on feltűnt egy másik videó, amelyen Lau Pierre Vogellel, a leghíresebb német szalafista prédikátorral beszélget a Saría rendőrségről. A közel háromnegyed órás propagandavideóból az is kiderül, hogy nem Lau, hanem Vogel a főnök, akinek a számára kínossá vált a túlzottan nagy figyelem. A német Alkotmányvédelmi Hivatal szerint ugyanis a szalafisták az Iszlám Állam számára toboroznak utánpótlást. A rendőrség szerint már több fiatal férfi jelentkezett is Wuppertal és Solingen környékéről az iszlám kalifátus kiépítéséért folyó harcra.
Lau egyébként nem ismeretlen a német hatóságok előtt. Az 1986-ban katolikus német állampolgárként született férfi ellen – aki 18 évesen találkozott az iszlámmal, és azóta egyre inkább radikalizálódó nézeteiről vált híressé –, a stuttgarti ügyészség legutóbb május elején emelt vádat államellenes bűncselekmény előkészülete miatt. Nem sokkal később azonban kiengedték az előzetesből. Lau – iszlám nevén Abu Adam – a feltételezések szerint támogatta az Iszlám Állam egyik alcsoportját, és iszlamistákat arra „bujtogatott”, hogy harcoljanak a szír kormány ellen, valamint Németországból éjjellátó készülékek, álcázó ruhák és pénz Szíriába juttatását szervezte. A szövetségi ügyészség szerint a terrorizmus vádjának megalapozásához túlságosan kevés volt a bizonyíték, ezért nem vették át az ügyet. A német iszlamisták mindenesetre kihasználták a Lau elleni eljárást propagandacélokra és új tagok toborzására.
Németországban a szalafistáknak közel négyezer követője van. Számuk az elmúlt években ugrásszerűen megnövekedett, és a német hatóságok folyamatosan figyelmeztetnek a szalafista ideológia terjedésének veszélyeire.
Idén júniusban körülbelül 400 szalafista találkozott egy grill-partin Bonn közelében, hogy a legradikálisabb német szalafista prédikátorokat meghallgassa. A rendőrség szerint az összejövetel célja pénzgyűjtés és önkéntesek toborzása volt a szíriai dzsihádhoz. Az esemény után fiatal szalafisták elkezdték betartatni Bonnban a sariát: muszlim nőket kényszerítettek fátyol hordására, illetve megvertek egy tinédzsert, aki alkoholt fogyasztott egy bulin.
Időközben annak a négy szalafistának a tárgyalását, akiket azzal vádolnak, hogy 2012 decemberében Bonnban bombatámadást akartak végrehajtani a főpályaudvaron, és 2013 márciusában meg akartak ölni egy iszlámellenes aktivistát Leverkusenben, áttették Düsseldorfba, Észak-Rajna-Vesztfália fővárosába. A hatóságok attól tartanak, hogy a tárgyalás, amely akár két évig is elhúzódhat, erőszakos összecsapásokkal fog járni a szalafisták és a nagy számban jelen lévő neonáci csoportok között.
Az egyik ilyen csoport, a Die Rechte (A Jobboldaliak) a Saria rendőrségre válaszul megalapította saját szervezetét, a
Stadt­schutz Wuppertalt (wuppertali államvédelem), amelynek
fő célja a Saría rendőrség elleni harc.
A helyzet ezzel még kényesebbé vált, hiszen ha a német hatóságoknak nem sikerül valamit tenniük a szalafisták előretörésével szemben, esély van rá, hogy a neonácik veszik kezükbe a dolgok irányítását.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!