hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Német összefogás az antiszemitizmus ellen
Közös otthonban

2014. 09. 18.
Prominens német politikai szereplők és közéleti személyiségek álltak ki együtt az antiszemitizmussal szemben Berlinben. A nagyszabású múlt vasárnapi rendezvény oka, hogy az utóbbi időben egyre inkább elharapóztak az antiszemita megnyilvánulások Németországban. Angela Merkel beszédében elítélte azokat, akik „a tüntetéseket fedezékként használva élik ki gyűlöletüket a zsidók ellen”.

A Zsidó Központi Tanács „Kelj fel! Soha többé zsidógyűlöletet!” mottóval hirdette meg az antiszemitizmus elleni tüntetést a berlini Brandenburgi kapunál a múlt hét vasárnapra, mivel az utóbbi időben Németországban is egyre nő a zsidó célpontok, zsinagógák és személyek elleni támadások száma.

A kemény fellépésre és a társadalmi összezárásra nagy szükség van, ugyanis Bernd Palenda, az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője szerint arra lehet számítani, hogy a jövőben az antiszemita támadások száma tovább fog növekedni: „A szélsőséges emocionális viselkedés, amely addig megy, hogy valaki önmagát felgyújtsa, egyértelműen mutatja, mekkora a nyomás a kuktában.” Ezt a helyzetet pedig tovább súlyosbítják az egyre radikalizálódó prédikációk a német mecsetekben: a berlini Neuköllnben például az imám már idén júniusban nyíltan a zsidók elleni harcra buzdította a hallgatóságot.

Ennek megfelelően nehéz feladat elé állította a német rendőrséget a vasárnapi tüntetés, mivel az utóbbi időben több kritika is érte, amiért a zsidó célpontok elleni támadások esetében nem avatkozott be időben. A német zsidók kifejezték bírálatukat a politikusokkal szemben is, azt nehezményezve, hogy a Zsidó Központi Tanácsnak kellett felszólítania a tüntetésre, a kezdeményezés nem a politikusoktól, és nem is a civil társadalom oldaláról jelentkezett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!