hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Helyzetjelentés Gáza határából
„Ha erősek vagytok,  a hadsereg is győz”

2014. 07. 24.
Izrael teljes területén harci helyzet alakult ki az elmúlt hetekben. A Hamasz folyamatos rakétatüzét a zsidó állam vezetése nem állhatta tovább, így megkezdődött a szárazföldi hadművelet Gázában. Benjamin Netanjahu miniszterelnök legutóbbi kneszetbeli felszólalása szerint a 2005-ös kivonulás után most visszafoglalandó területeket azonnal Izraelhez csatolják majd. A Hetek tudósítói az érintett térség határában jártak – ameddig újságíró elmehet…

Míg Tel Avivban a minap „csupán” háromszor kényszerültünk a föld alá, a gázai határtól néhány kilométerre elterülő Askelon környékén élők arról számoltak be, hogy vannak napok, amikor hétszer is felbődülnek a légvédelmi szirénák. Askelon az egyik legnépesebb város, amely a Hamasz rakétáinak árnyékában él. A lakosság egy komoly hányada ideiglenesen el is költözött, míg a többiek élik tovább életüket.

A folyamatos fenyegetettség okán az askeloni gyerektáborokat lemondták, így például az általunk is meglátogatott idősek otthonában dolgozók gyerekeire a Lev Echad segélyszolgálat önkéntesei vigyáznak. „Nem igazán kellemes úgy élni, hogy tudod: bármikor rohannod kellhet” – meséli egy 18 éves önkéntes lány. A helyiek azonban már hozzászoktak ehhez az élethez, miután már több éve élnek a palesztin terrorszervezet célkeresztjében.

Következő állomásunk egy askeloni iskola, ahol a háborús helyzet miatt nagy számban foglalkoztatott rendőrök gyerekeire vigyáz az említett segélyszervezet. Az iskola méretes óvóhellyel rendelkezik, amit a gyerekek saját alkotásaikkal díszítettek ki és alakítottak meglepően otthonossá. A riadó szirénája az egész régióban hallatszik, de a riasztást a rádió is bemondja. Emellett szinte minden izraeli telefonjára le van töltve egy alkalmazás, amely jelzi, mikor és hol van épp támadás.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!