A Glenn Greenwald újságíró által indított The Intercept nevű weboldalon többek között arról is tudomást szerezhetünk, hogy Németország mellett Magyarország is partnere az NSA-nak. A Guardian újságírójának tényfeltáró oldala szerint a magyar kormánynak is van szigorúan titkos adatgyűjtési (SIGINT – Signals Intelligence) megállapodása az NSA-val, harminckét másik országgal együtt – a politikusok felháborodása tehát nem feltétlenül őszinte. A közvélemény azonban úgy tesz, mintha nem is hallaná ezeket a híreket – a Deutsche Welle publicistája, Michael Knigge például azt hiányolja, miért nem váltott ki semmiféle felháborodást, hogy kiderültek ezek a partneri kapcsolatok. Sem Csehországban, sem Magyarországon, sem máshol nem kapta fel a fejét senki az érdekes lista láttán, amelyen mellettünk olyan országok szerepelnek, mint Szaúd-Arábia, Szingapúr, Törökország, az Egyesült Arab Emirátusok, Pakisztán, Algéria és Izrael. A kérdés viszont, hogy mit is tartalmaz valójában ez a megállapodás – amelynek részleteit ugyancsak le lehet tölteni –, úgy tűnik, nagyon kevesekben merül fel.
Knigge azt veti a társadalom szemére, hogy nemhogy nem követeli a politikusok fejét, de egyre kevésbé háborodik fel azon, hogy a vezető politikusok első néhány számonkérő nyilatkozata ellenére semmiféle felelősségre vonás, tisztázás nem kezdődött meg az NSA megfigyelési hálózata körül kirobbant botrányban.
Pedig a német média minden tőle telhetőt megtesz, hogy felrázza a társadalmat.