hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hóhér kezében
Világméretű összefogás Mariam életéért

2014. 06. 13.
A korábbi hírekkel ellentétben továbbra sem engedik szabadon a Szudánban aposztázia vádjával halálra ítélt keresztény asszonyt. Bár a hétvégén bejárta a médiát a szudáni külügyminisztérium másodtitkárának nyilatkozata, miszerint a 27 éves Mariam Ibrahimot felmentik a vádak alól, és hamarosan szabadon engedik, a szudáni kormány hétfőn hivatalos közleményben cáfolta a hírt. Mariam megmentésére világszerte folyik az aláírásgyűjtés, és tekintélyes politikusok szólalnak meg az érdekében, miközben úgy tűnik, a Szudánra gyakorolt politikai nyomás még mindig nem elegendő.

Mariam Yehya Ibrahim ügyvédjei a kezdetektől szkepticizmussal fogadták a kiszabadulás lehetőségéről szóló híreket. A májusban megszületett ítéletet követően fellebbezést nyújtottak be, a napokban pedig a két héten belül végrehajtandó száz korbácsütés ellen is fellebbeztek. Ha a kérést elutasítja a fellebbviteli bíróság, a legfelsőbb bírósághoz fordulnak jogorvoslatért.
Mariamot először 2013. szeptember közepén, majd végén tartóztatták le, de akkor még mindkét alkalommal szabadon engedték. Öt hónappal később, február 24-én a szudáni rendőrség ismét letartóztatta. Azóta a Kartúm északi szomszédságában található Omdurman Szövetségi Női Börtönben tartják fogva húsz hónapos kisfiával, Martinnal, és a múlt héten megszületett kislányával együtt – mondta el lapunk érdeklődésére a a CitizenGO nemzetközi érdekvédő szervezet szóvivője, Gregory Mertz.
A május 15-én megszületett ítélet szerint Mariam Yehya Ibrahimot aposztáziáért (hitehagyásért) és paráznaságért a Szudánban hatályos iszlám jog, a saría alapján száz korbácsütésre, majd kötél általi halálra ítélte az El Hadzs Juszif bíróság. Mertz szerint az emberi jogi kérdéseket feszegető eset több sebből is vérzik: az asszony saját elmondása szerint soha nem volt muszlim vallású, így esetében nehezen értelmezhető az aposztázia fogalma, valamint a paráznaság vádját is az iszlám jog azon kitételére alapozzák, mely szerint egy muszlim és egy keresztény házassága érvénytelen, vagyis a felek sosem voltak házasok.
Mariam Ibrahim hatéves volt, amikor muszlim édesapja elhagyta keresztény feleségét. Etióp származású édesanyjától ortodox keresztény nevelést kapott. A kartúmi egyetemen szerzett orvosi diplomát, majd 24 évesen egy dél-szudáni keresztény férfihoz ment feleségül. Legnagyobb bűne, hogy mivel az iszlám fennhatósága alá tartozó Szudánban muszlim apától született, hivatalosan muszlimnak tekintik őt is, ezért a saría szerint egy nem muszlim férfival kötött házassága érvénytelen, sőt törvénytelen.
Mariam férje, Daniel Wani dél-szudáni származású amerikai állampolgár. Amikor feleségét letartóztatták, a kartúmi amerikai nagykövetséghez fordult segítségért. „Azt hittem, segíteni fognak, de azt mondták, nincs idejük rá… Megrémültem. Azt mondták, hogy mivel a feleségem nem amerikai állampolgár, nem áll módjukban lépéseket tenni… A külügy­-minisztérium DNS-vizsgálatot kért tőlem, hogy bebizonyítsam, Martin az én fiam. Megmutattam a házassági és a születési anyakönyvi kivonatokat, de az sem volt elég. Dühítő volt, hogy nem hisznek nekem.”
A bírósági tárgyalást vezető bíró, Abbász Muhammad al-Kalifa amnesztiát ígért Mariamnak abban az esetben, ha hátat fordít keresztény hitének, felveszi az iszlámot, és elhagyja „bűnös” házasságát. Mariam azonban a tárgyaláson kijelentette: mindig is keresztény volt, soha nem változtatta meg vallását, így nem is követhette el a hitehagyás bűnét. Gregory Mertz kiemelte: mivel Mariam nem volt hajlandó megtagadni kopt keresztény vallását, a halálos ítélet jogerős és végrehajtandó. Ezt a szudáni törvények értelmében az újszülött gyermek elválasztásáig, de legkésőbb kétéves koráig elhalasztják. A házaspár húsz hónapos kisfiának és az újszülött kislánynak is a börtönben kell maradnia.
Daniel Wani a brit Daily Mailnek adott exkluzív interjúban részletesen beszámolt felesége lélekjelenlétéről, erejéről és a börtönben uralkodó körülményekről. Elmondása szerint Mariam az egyik látogatás alkalmával kijelentette: „Nem vagyok hajlandó megváltoztatni a vallásom. Nem adom fel a kereszténységet csak azért, hogy élhessek.” „Mariam nagyon-nagyon erős. Még nálam is erősebb… Amikor kimondták a halálos ítéletet, összetörtem és patakokban ömlöttek a könnyeim, de ő erős maradt, meg se rettent. Megdöbbentő volt látni, hiszen
ő állt szemben a halálos ítélettel” – mondta Daniel Wani a feleségéről.
A Mariam Ibrahimot sújtó, különösen súlyos ítélet jogalapja a korai al-Bashir rezsim radikálisai által előter­jesztett törvény, amely Szudán politikáját egyre inkább jellemzi, és jól mutatja az országban zajló erőteljes iszlamizációt. Miután 2011-ben Dél-Szudán elnyerte függetlenségét, a terület politikailag és vallásilag is kettészakadt. Az északi rész egyre inkább keresztényellenessé váló kormánya elől mintegy 8 ezer keresztény menekült Dél-Szudánba.
2012-ben a Nemzetközi Büntető­bí­róság bűnösnek találta Omar al-Bashir szudáni kormányfőt népirtás, háborús bűnök és az emberiség ellen elkövetett módszeres, folyamatos és kegyetlen erőszak elkövetésében. A keresztény lakosság azóta is kénytelen elszenvedni a saríát erőszakosan érvényesíteni akaró, egyre radikálisabb szudáni kormányzat kegyetlenkedéseit.
Az Omdurman Szövetségi Női Börtönben – de még a börtönkórházban is – kritikus a higiéniai helyzet; koszban, mosdatlanul, embertelen körülmények között tartják fogva Mariamot, aki május 26-ról 27-re virradó éjszaka – egy hónappal a kiírt időpont előtt – adott életet második gyermekének, Mayának. A fegyintézet nemcsak azt nem engedélyezte, hogy Mariam rendezett körülmények között, kórházban hozza világra gyermekét, azt sem hagyta jóvá, hogy a szülés idejére levegyék az asszony lábáról a bilincset. Az apa nem lehetett jelen a szülésnél, és csak kitartó várakozást követően, egy nappal később látogathatta meg újszülött lányát és feleségét.
Gregory Mertz lapunknak elmondta, hogy Mariam több mint három hónapja egy túlzsúfolt, fertőzésekkel teli börtön padlójához van bilincselve, ritkán van lehetősége elhagyni a cellát, és szinte alig jut megfelelő táplálékhoz. Kisfiával együtt komoly fertőzéseket szereztek, megfelelő orvosi ellátásra pedig nemigen számíthatnak. Értesüléseik szerint mindezen körülmények ellenére az újszülött egészséges és jól van.
A szudáni asszony ügye nemzetközi tiltakozások sorozatát vonta maga után. Több ország és szervezet, köztük Franciaország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, az ENSZ, az Amnesty International és a CitizenGO is elítélte a bíróság döntését, azonban ez még továbbra is kevésnek bizonyul. Szudán bécsi nagykövetségét tiltakozó levelekkel ostromolják, és több állam demarsot (szóbeli figyelmeztetést) adott át, hogy Szudán a nemzetközi emberi jogi egyezményekben vállaltakkal összhangban tartsa tiszteletben a vallásszabadságot érintő alapvető emberi jogokat. A nyugati világ azonban változatlanul nem lép ki komfortzónájából; az ország legnagyobb kereskedelmi partnerei egyelőre nem helyeztek kilátásba semmilyen gazdasági szankciót a továbbra is ENSZ-tagállam Szudánnal szemben.
Tony Perkins, a washingtoni székhelyű Family Research Council elnöke élesen bírálta az Obama-kormány tétlenségét. Véleménye szerint beszédek helyett tettek szükségesek, és az Egyesült Államoknak azonnali menedékjogot kellene biztosítania az amerikai-szudáni család számára.
A CitizenGO bízik benne, hogy a nemzetközi felháborodás hamarosan tettekhez is vezet, és valóban felmentik Mariam Ibrahimot a vádak alól – jelentette ki Gregory Mertz szóvivő.
A család minden támogatást szívesen fogad. Daniel Wani adomány­gyűj­tést szervez Mariam ügyvédi költségeire (fundforMariam@gmail.com), valamint nemzetközi érdekvédő szervezetek online petíció aláírásával tiltakoznak. Az Amnesty International több mint 650 ezer, míg a CitizenGO több mint 250 ezer online aláírást gyűjtött össze eddig. A petíciókat az alábbi
linkeken lehet aláírni:
http://citizengo.org/en/7415-save-Mariam , http://www.amnesty.org.nz/get-involved/take-action-online/Mariam-yehya-…

CitizenGO

A CitizenGO egy 2013 szeptemberében alakult, madridi székhelyű, konzervatív értékeket valló érdekvédő szervezet. Elsődlegesen az emberi jogok tiszteletben tartásáért küzd; online petíciókon keresztül igyekszik előmozdítani az élet, a család és a szabadság védelméhez kapcsolódó emberi jogokat. Lobbitevékenységükkel helyi, nemzetközi, gazdasági és politikai intézményeket, kormányokat és szervezeteket egyaránt elérnek. Minden egyes aláírt petíció e-mail üzenetet generál, melyet elnökök, nagykövetek, befolyásos személyiségek kapnak meg. A társadalom felháborodását tolmácsolva a CitizenGO több ízben ért el áttörő eredményeket: például sikeresen akadályoztak meg egy a Harvardon megrendezendő sátánista szeánszot, felléptek a Lunacek-jelentés elfogadása, valamint egy kanadai abortuszklinika állami támogatása ellen (Lopakodó meleglobbi. Hetek, 2014. február 7.). A szervezet teljes mértékben magánszemélyek adományaiból finanszírozza tevékenységét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!