hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kirekesztők Birminghamben

2014. 05. 11.
Több birminghami iskolában valósak az iszlám térhódításra vonatkozó állítások, amelyekre két muszlim levelezése nyomán derült fény márciusban – állítja az angol közoktatást felügyelő szerv, az Ofsted (A muszlim faló. Hetek, 2014. március 28.). A testület jelentéséből húsvét körül kiszivárogtatott, az angol sajtóban megjelent részletek szerint legalább hat állami iskolát érint a trójai faló néven elhíresült akció.
Az Ofsted szerint a hat iskola közül a helyzet a Park View Iskolában és annak két testvérintézményében, a Golden Hillockban és a Nansenban a legsúlyosabb, ahol a tantervet is megváltoztatták annak  érdekében, hogy minél jobban idomuljon az iszlám vallási tanításokhoz. A Nansen 6. osztályában a 10–11 éves gyerekek nem tanulnak humán tárgyakat, művészetet és zenét, és a biológia tananyagából kimarad az emberi test és a szaporodás témaköre. Ezzel szemben az arab nyelv kötelező tantárgy. A Park View-ban pedig egy szélsőséges antiszemita nézeteiről híres al-Kaida-szimpatizáns muszlim prédikátor, Sheikh Shady al-Suleiman kapott felkérést, hogy a tanulóknak előadást tartson.
Az osztálytermekben a fiúkat az első sorokba ültetik, míg a lányok a hátsó sorokba kényszerülnek. A nemek szerinti szegregáció mellett a vallási megkülönböztetés is jelen van. A Golden Hillock Iskolában például a 11. osztályban tanuló öt keresztény diákkal hittanórán a tanár nem foglalkozik, mert minden idejét az iszlámot választó tanulókkal tölti.
A jelentés szerint a kirekesztés, mint ahogy azt márciusban a brit lapok már megszellőztették, a tanárokat is érinti. A korábban respektált igazgatókat mellőzték, és a női személyzettel több iskolában sértően és elutasítóan bánnak. 
A Park View Iskola választmányi tanácsának vezetője, aki nem más, mint Nagy-Britannia Muszlim Tanácsának egykori elnöke, Tahir Alam dühösen tiltakozik az általa elfogultnak nevezett jelentés ellen. Ha ugyanis a további vizsgálatok szerint beigazolódik az akció, az akár a teljes vezetői gárda cseréjét eredményezheti, ahol például olyan személyek is helyet kapnak, mint a Nansen igazgatóhelyettese, Razwan Faraz, akinek a testvérét korábban terrorista merénylet miatt ítélték el.

 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!