hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Cameron és az ateisták
A brit miniszterelnök Nagy-Britannia keresztény­ségéről

2014. 04. 24.
Többszörösen is kiverte a biztosítékot David Cameron brit miniszterelnöknek a Church Times című anglikán újságban megjelent írása, amelyben amellett érvelt, hogy Nagy-Britanniának büszkének kell lennie a keresztény gyökereire, és engednie kellene, hogy az egyházak nagyobb szerepet vállaljanak a társadalomban.

Húsvétra időzített írásában David Cameron kifejtette: annak ellenére, hogy nagyon szekuláris korban élünk, az Egyesült Királyság mégis keresztény ország. „Egyes emberek talán úgy gondolják, hogy ebben a minden korábbinál szekulárisabb társadalomban nem kellene ezekről a dolgokról beszélnünk, de ezzel egyáltalán nem értek egyet. Azt gondolom, hogy magabiztosnak kell lennünk abban a státuszunkban, hogy keresztény ország vagyunk.”

Írásában Cameron támadta azokat, akik vallási semlegességet követelnek a közügyekben, véleménye szerint ez ugyanis megfosztja az országot morális gyökereitől. A brit miniszterelnök kitért saját személyes hitére is, amelyről korábban nem túl sokat beszélt – igaz, nem is rejtette el. Cameron magát „elég klasszikus” anglikánként jellemezte, aki sokszor nincs teljesen tisztában egyháza bonyolult doktrínáival. „Ez nem jelenti azt, hogy az anglikán egyház nem fontos a számomra, mert igen fontos, mind nekem, mind a hozzám hasonló embereknek… Szeretem a nyitottságát, nagyon tisztelem a nemzeti szerepét, értékelem a liturgiáját és az építészetét. Saját életemben tapasztaltam az egyház pásztori tevékenységének gyógyító erejét.”

Az anglikán egyház püspökei természetesen örömmel fogadták a miniszterelnök szavait, de nem feledkeztek meg arról sem, hogy a melegházasság bevezetésekor nem vették figyelembe az egyház kéréseit. „Meglepő a nyelvezet, amit használ”– nyilatkozta Cameron írásáról Nick Baines, Bradford püspöke. „Csak üdvözölni tudom, amit arról mondott, hogy a keresztényeknek sokkal bátrabbaknak kell lenniük a hitben.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!