hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A futó és a Bulldog

2014. 05. 07.
Egymásnak ellentmondó vallomások hemzsegnek az amputált lábú sportoló, Oscar Pistorius perében. A világhíres paralimpikont nem csak a „Buldognak” becézett ügyész, Gerrie Nel vádolja hazudozással, szereplését a tárgyalást figyelemmel kísérők jelentős része is hiteltelennek találja; egy dél-afrikai újságíró pedig nyílt levélben szólította fel, hogy erősítse meg a közeli forrástól származó információt, miszerint a tárgyalások előtt leckéket vesz színjátszásból. A per tétje legalább 25 éves letöltendő börtönbüntetés.

Kenessei Katalin

Május 5-én folytatódik Oscar Pistorius pere. Az eljárást jelentősen lassítják a szándékos gyilkossággal vádolt sportoló érzelemkitörései: a tárgyalásokat nem egyszer kellett félbeszakítani a Pistoriusra rátörő zokogási rohamok vagy hány­inger miatt, amelyek az ügyész szerint rendre akkor jelentkeznek, amikor belezavarodik a vallomásába. Míg a tárgyalóteremben összeomlott emberként viselkedik, magánéletében a 27 éves férfi újra igyekszik felépíteni magát: ismét edzeni kezdett, és egy 19 éves, Leah Skye Malan nevű lánnyal randevúzik. Pretoria melletti 103 millió forint értékű házát – ahol a gyilkosságot elkövette – árulja, hogy a per növekvő költségeit fedezni tudja.
Pistorius tavaly, a Valentin-nap előtti éjszakán lőtte le barátnőjét, Reeva Steenkampot, több lövést adva le a vécébe zárkózott nőre. A vád szerint a gyilkosságot veszekedés előzte meg, Pistorius azonban kitart amellett, hogy  betörőnek nézte a modellt, és pánikból lőtt. Az atléta verziója szerint éjjel zajra ébredt, magához vette revolverét, és elindult a fürdőbe, ahol az ablakot nyitva találta. Arra gondolt, hogy bemászhatott valaki, ezért több lövést adott le a fürdőből nyíló vécé felé, ahol a betörőt vélte. A bezárt ajtón áthatoló golyók mindegyike eltalálta a bent tartózkodó Steenkampot. Miután rájött, hogy barátnőjét lőtte meg, egy baseballütővel szétverte a bezárt ajtót, majd telefonált a környéket felügyelő biztonsági szolgálatnak és a mentőknek.
Pistoriusnak korábban is voltak problémái a fegyverekkel: egy ízben egy étteremben sült el a kezében pisztoly. Akkor a felelősséget egy szintén jelen lévő barátja vállalta magára, de a gyilkosság után újra elővéve az ügyet, fényt derítettek rá, hogy a fegyver – ami akkor nem tett kárt senkiben – Pistorius kezében sült el, bár ő a mai napig azt állítja, hogy nem húzta meg a ravaszt. A vádlott korábbi barátnője, Samantha Taylor is beszámolt egy esetről.
Taylor egy autóban utazott Pistoriussal, amikor megállította őket egy rendőr igazoltatás céljából. Miután észrevette, hogy Pistorius mellett ott hever egy fegyver, elkérte tőle, és kivette a töltényeket, felhívta rá a figyelmét, hogy szabálytalanul hordja magánál. Pistorius teljesen kikelt magából, és amikor a rendőr végül továbbengedte őket, a fegyverrel a kocsi tetején keresztül többször az ég felé tüzelt. Bár a vallomást még egy jelenlevő megerősítette, Pistorius „hazudozónak” nevezte a tanúkat. Kétségeket vet fel szavahihetőségével kapcsolatban 2009-es balesete is, amikor motorcsónakkal törte össze magát. Pistorius azt állította, azért ütközött neki egy oszlopnak, mert elvakította a visszatükröződő napfény. A helyszínhez közeli birtok odasiető tulajdonosa ezzel szemben úgy emlékezett, hogy már jócskán naplemente után történt a baleset, és a sportoló erősen ittasnak tűnt.
A Pistorius-ügy kapcsán sokan bírálták a dél-afrikai erőszakkultúrát: a gyakori támadások miatt sok gazdagabb birtoktulajdonos fel van készülve az önvédelemre. Pistorius többek között tizenöt éves korában elhunyt anyjára is hivatkozott, aki szintén tartott pisztolyt otthon.
Sokak szerint a sportoló egyébként a fegyverek megszállottja volt: két lőfegyvert tartott a házánál, és további hat kérelme várt elbírálásra a hatóságoknál. Előkerült egy videófelvétel, amelyen Pistorius barátaival görögdinnyékre lőtt célba, és megjegyezte, hogy a dinnye puhább, mint az emberi agy.
Oscar Pistorius Dél-Afrika egyik nemzeti legendája volt: most mind a szabadon engedéséért, mind a bebörtönzéséért tüntetnek szülőhazájában. A fiatalember életének nagy része azzal telt, hogy azért küzdött, hogy testi fogyatékos sportolóként kijusson az olimpiára. Saját fizikai korlátait is le kellett győznie, majd jogi csatározások sora következett, amikor a Nemzetközi Atlétikai Szövetség azt állította, hogy mesterséges végtagjai miatt előnnyel indul az ép sportolókkal szemben. Végül sikerült kvalifikációt szereznie a 2012-es londoni olimpiára, ahol ő vitte a dél-afrikai csapat zászlóját.
Reeva Steenkamp felfutóban lévő modellként szintén közismert volt. Mivel korábbi barátjától többször is szenvedett el fizikai erőszakot, aktívan kampányolt a nők elleni erőszak ellen. Pistorius és Steenkamp üzenetváltásaiból kiderült, hogy a modell időnként Pistoriustól is félt. Meggyilkolása előtt felszólította a Twitteren követőit, hogy öltözzenek gyászba február 15-én, egy tavaly megerősza­kolt és meggyilkolt tizenhét éves dél-afrikai lányra emlékezve, de ezt ő már nem érte meg.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!