hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Izrael szövetségesei Washingtonban tárgyalnak

2013. 11. 14.
Történelmi helyszínen, a washingtoni Capitolium legnagyobb külső üléstermében kerül sor az Izrael Szövetségesei Alapítvány (Israel Allies Foundation, IAF) éves konferenciájára. A novemberi konferen­ciára az amerikai törvényhozás vezetői mellett közel húsz országból - köztük Magyarországról - érkeztek küldöttek. Trent Franks képviselő, a Kongresszus Fegyveres Erők Bizottságának tagja a Hetek kérdésére elmondta, hogy ellenzik minden olyan „rossz üzlet” megkötését Iránnal, amely nem garantálja a teheráni rezsim atomprogramjának felszámolását.

A nagyszabású, több mint ötszáz vendég részvételével zajló rendezvény politikai célja, hogy értékelje a Közel-Keleten az elmúlt három évben kialakult kritikus helyzetet. A konferencia programjában kiemelt helyet kap az iráni atomprogram jelentette fenyegetés.

Trent Franks republikánus képviselő lapunknak elmondta, hogy a kérdést létfontosságúnak tartja nemcsak Izrael, hanem az egész világ biztonsága szempontjából is. A politikus szerint Irán a nukleáris fegyver birtokában felboríthatja a rendkívül kényes globális stratégiai egyensúlyt. Franks – aki a demokrata és republikánus képviselőkből álló Izrael Szövetségese Kongresszusi Bizottság társelnöke – ezért törvényjavaslatot nyújtott be az Iránnal folytatott tárgyalások alapelveiről. „Az Obama-kormányzat megalapozatlan sietséggel igyekszik megegyezni a »békés« és »mérsékelt« Irán vezetőivel. Fennáll a veszélye annak, hogy egy ilyen egyezmény nem akadályozná meg Irán nukleáris fegyverekhez jutását. Teherán ezzel csak időt nyerne, ezért szükséges a szigorú szankciók és a katonai opció fenntartása” – nyilatkozta Franks. Az arizonai képviselő törvényjavaslata meghatározná azt, hogy a Kongres­szus csak akkor hagyhatja jóvá a megállapodást, ha Irán ellenőrizhető módon leszerelte katonai célú atomlétesítményeit.

A washingtoni tanácskozáson Doug Lamborn képviselő elmondta, hogy az IAF lobbitevékenységének is köszönhető az, hogy az Európai Unió júliusban terrorszervezetnek nyilvánította a Hezbollah fegyveres szárnyát. Bírálta ugyanakkor Brüsszelt a települések miatt Izrael ellen meghirdetett gazdasági bojkott kapcsán. „Ez a lépés csak mélyíti a válságot, mert munkahelyek megszűnéséhez vezet mind az izraeli, mind a palesztin oldalon” – mondta Lamborn, aki védelmébe vette az izraeli településeket, mondván, a zsidó állam már eddig is nagy és fájdalmas engedményeket tett a palesztinokkal való megegyezés érdekében. „Nem indokolt az amerikai nyomásgyakorlás, mert ebben a kérdésben a két félnek kell megegyeznie egymással” – állította a képviselő, aki viszont támogatásáról biztosította az amerikai űrvédelmi stratégiát. Mint mondta, az űrpajzs Izrael számára is védelmet jelenthet a globális fenyegetésekkel szemben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!