hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Moszkva és Teherán kimentette Aszadot
Büntetlenül

2013. 09. 12.
Vlagyimir Putyin előhúzta a cilinderből azt a nyulat, amiről Barack Obama titokban álmodott. Az orosz javaslat a szíriai vegyi fegyverek nemzetközi ellenőrzés alá helyezéséről mentesíti az amerikai elnököt az ígérete alól, hogy katonai akcióval bünteti meg Bassár el-Aszadot az augusztusi mészárlásért, miközben garanciát kínál arra, hogy ilyen támadás a jövőben nem ismétlődik meg. Tekintve, hogy az amerikai közvélemény többsége – a nemzetközi hangulatról nem is beszélve – nem támogatja a Szíria elleni fegyveres akciót, rövid távon minden nyugati politikus fellélegezhet. Az orosz mentőöv következményei azonban beláthatatlanok, és nem csak katonai tekintetben.

Az izraeli DEBKAfile biztonságpolitikai portál szeptember 2-án elsőként írt arról, hogy Putyin megüzente Obamának, miszerint Szíria kész nemzetközi ellenőrzés alá helyezni vegyi fegyvereit, feltéve, ha az Egyesült Államok lemond a katonai büntetőakcióról. A washingtoni álláspont akkor még hivatalosan az volt, hogy Szíria a tömegpusztító fegyverek bevetésével átlépte a „vörös vonalat”, ezért elkerülhetetlen a katonai fellépés az Aszad-rezsimmel szemben. A kérdés csak az akció mérete illetve az volt, hogy kell-e kongres­szusi felhatalmazás az elnök számára a támadás megindításához.

Voltak azonban, akik már ekkor felvetették, hogy Obama a legszívesebben kihátrálna a büntetőakcióból, mert ez a megoldás ellentétes az elmúlt öt év külpolitikai irányvonalával. Az elnök ígéretéhez híven kivezette az Egyesült Államokat az iraki és az afganisztáni háborúból, és a korlátozott líbiai szerepvállalás is csak közvetett formában, a NATO égisze alatt valósult meg. Obama látványosan passzív maradt a Közel-Kelet és a világ biztonságát legsúlyosabban fenyegető kérdésben, az iráni atomprogrammal szemben. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök éppen egy éve az ENSZ-közgyűlés előtt tartott emlékezetes performanszában meghúzta ugyan a vörös vonalat az iráni bombán, ám Teherán gond nélkül folytathatta az urándúsítást, annak ellenére, hogy az utolsó határidő (2013 nyár eleje) is rég eltelt már.

Ideggáz-keringő

Sőt, Ahmadinezsád lecserélésével óvatos mosolyoffenzíva is elindult az Egyesült Államok és Irán között. Ennek fontos állomása volt, hogy Moszkva jelezte: a szíriai vegyi fegyverek ellenőrzését iráni segítséggel oldaná meg. A teheráni rezsim megüzente, hogy kész – orosz felügyelet mellett – tárolni a Szíriából leszerelt ideggázkészleteket. Miután Obama pozitívan reagált az orosz diplomáciai megoldásra, Ali Hamanei ajatollah kijelentette, hogy reméli, „az Egyesült Államok új politikája komolynak bizonyul”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!