hetilap

Hetek hetilap vásárlás
(H)idegháború Szíriában
Láncreakciót indíthat a Szíria elleni akció

2013. 09. 05.
Minden készen állt augusztus 31-én arra, hogy meginduljon az amerikai légicsapás Szíria ellen, megtorlásul a civilek ellen tömegesen elkövetett vegyifegyver-támadás miatt. Az amerikai külügyminiszter egy nappal korábban egyértelművé tette, hogy Bassár el-Aszadot tartják felelősnek a több mint 1400 áldozattal járó mészárlásért. Ezek után mindenki megdöbbenésére Barack Obama televíziós beszédében bejelentette, hogy a Kongresszus felhatalmazását kéri a katonai akcióhoz, ami legalább 10 napos halasztást jelentett. A Szíria–Hezbollah–Irán-koalíció Oroszország támogatásával azonnal nekilátott, hogy saját céljaira használja ki a váratlan lehetőséget.

Az amerikai televíziók arra készültek, hogy az elnök bejelenti a támadás azonnali megkezdését, csakúgy, mint a jordániai, török, izraeli és szaúd-arábiai hadseregek, amelyek harckészültségben várták a pillanatot, hogy Obama megnyomja az indítógombot. Ugyanerre készült a szíriai kormányzat is, amely a hivatalos médiát átállította katonai üzemmódra. A damaszkuszi rádió órák óta csak katonai indulókat és hazafias dalokat sugárzott, amikor Obama megjelent a képernyőn.

A halasztásról az elnök az utolsó pillanatban döntött, miután nemzetbiztonsági tanácsadójával hosszú sétát tett a Fehér Ház kertjében. Az élő televíziós bejelentés előtt arra sem volt idő, hogy Obama a legszorosabb szövetségeseit tájékoztassa a fordulatról, így a Közel-Keleten is csak a televízióból értesültek arról, hogy Aszad egyelőre büntetlenül megússza a tömegpusztító fegyver bevetését.

Mi okozta az elnök pálfordulását?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!