hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Francia dzsihádisták Szíriában
Damaszkuszi úton

2013. 09. 27.
Franciaországnak is megvannak a maga dzsihádistái – állítja egybehangzóan egy a múlt héten bemutatott játékfilm és a francia belügyminiszter. Manuel Valls szerint mintegy 120 francia fiatal harcol a lázadók oldalán Szíriában, akik közül eddig harmincan tértek haza, komoly fejtörést okozva a terrorelhárításnak.

A Szíriában harcoló és harcolni készülő francia fiatalokról a Le Figaro hétvégi száma közölt összeállítást, bemutatva a Manuel Valls belügyminiszter által „belső ellenségnek” nevezett fiatalok szervezkedését, amellyel a végső „szent harcra” készülnek.
A lapnak nyilatkozó Alain Chouet, a kémelhárítás (DGSE) korábbi igazgatója szerint olyan nem muszlim hátterű, fehér fiatalokról van szó, akik a társadalom perifériájára szorultak, nemrég tértek az iszlám hitre, nem tudnak arabul, és még a Koránt sem olvasták. Chouet szerint ezek a fiatalok magányosan radikalizálódnak, és a Próféta visszatérését hirdető vahabita prédikátorok és egyfajta romantika hatására döntenek úgy, hogy harcba szállnak az elnyomás ellen. A terrorelhárítás által magányos nomádoknak nevezett fiatalok az interneten szerzik a dzsiháddal kapcsolatos ismereteiket, több ezres nézettsége van ugyanis az Aszad diktatúrája ellen szent harcot hirdető YouTube-videóknak. Alain Chouet szerint a dzsihádra készülő fiatalok egyedül kelnek útra Szíriába, ahova viszonylag könnyedén el lehet jutni. „Nincs szükség semmilyen szervezett segítségre ehhez. Elég egy buszra szállni Isztambulba, ahova a legtöbb európai lakos vízum vagy útlevél nélkül el tud jutni. Ezt követően el kell menni a török–szír határra, ahol a dzsihádra vágyókat csatasorba állítják. Az egész utazás 300 és 500 euró közötti összegbe kerül” – állítja Chouet.
Az egykori kémelhárító főnök szerint, mivel ezeknek a fiataloknak sem helyismeretük, sem katonai képzettségük nincs, nemigen osztják be őket valódi harci feladatokra, többnyire kisegítő munkát végeznek, és főként az élelmezésben és a cipekedésben vesznek részt. Ennek ellenére Franciaországba hazatérve harcosokként „adják el magukat”, és újabb fiatalokat próbálnak megtéríteni a „szent ügynek”. Ezek az „időzített bombák” komoly fejtörést jelentenek az igazságszolgáltatás számára, bizonyítékok hiányában ugyanis nem lehet eljárni ellenük. Az egyedüli megoldás a folyamatos figyelésük, de ehhez is komoly források szükségesek. Egy ember megfigyeléséhez ugyanis sokszor több tíz ügynökre van szükség. A francia titkosszolgálatok a közelmúltban több esetben is sikeresen csaptak le ifjú dzsihádistákra. Legutóbb szeptember elején, azt követően, hogy a „szent harcra” készülő öttagú iszlamista banda egy éttermet rabolt ki Yvelines megyében. Az elrabolt 2500 euróra a Szíriába való utazáshoz volt szükségük. A titkosszolgálat azonban már egy éve, egy, a Concorde térre szervezett tüntetés óta figyelte őket, és a megfelelő pillanatban lecsapott. Jelen pillanatban fegyveres rablás és terrorista szervezkedés vádjával előzetes letartóztatásban vannak.
A titkosszolgálatok számára a legnagyobb gondot (jelenleg) az jelenti, hogy nem tudnak minden radikalizálódó fiatalt nyomon követni, és megakadályozni, hogy elérjék a háborús zónát. A Le Figaro beszámol egy testvérpárról, akiknek a dzsihádban való részvétele tragédiához vezetett. A Nicolas nevű harmincéves toulouse-i férfi tavaly július 12-én tett fel egy videót az internetre, amelyben azon örvendezik, hogy 23 éves testvére is az iszlám hitre tért: „Jean-Daniel, a testvérem követett az iszlámban. Ez Allah ajándéka.” Nicolas két évvel korábban, 2010-ben tért iszlám hitre, azt követően, hogy személyesen is találkozott és az interneten is kapcsolatban állt fanatikusokkal. Idén márciusban közeli hozzátartozóiknak azt mondták, hogy Thaiföldre utaznak egy thaiboksz meccset megnézni. Április 22-én viszont Jean-Daniel levélben közölte a családjával: „Meg akarunk halni Allahért, hogy a paradicsomba mehessünk.” Édesapjuk telefonon tartotta velük a kapcsolatot, és folyamatosan rá akarta őket beszélni a hazatérésre. „Nem ismertem fel őket többé. Amikor megláttam ezeket a kedves gyerekeket a videón katonai ruhába öltözve, Kalasnyikovval és Koránnal a kezükben, arra gondoltam, hogy ez teljesen irreális.” Augusztus elején Jean-Daniel, aki bátyjával együtt egy szíriai szalafista csoportban harcolt, életét vesztette az Aszad erőivel való összecsapásban.
A fiúk édesapja, Gerard B. felhívással fordult azokhoz a szülőkhöz, akiknek a gyerekei szintén Szíriába mentek harcolni. „Arra van szükség, hogy a szülők aktivizálódjanak és kilépjenek az elszigeteltségből, hogy megakadályozzák ezt az agymosást, amelynek ezek a fiatalok az áldozatává váltak… Ezek nem az én fiaim, akik Szíriába mentek, teljesen megváltoztatták őket, de nem tudom, hogy hol és hogyan. Ki irányította mindezt? Ezek a kérdések teljesen beteggé tesznek. Azt sajnálom, hogy nem léptem fel a szükséges eréllyel, hogy megakadályozzam, hogy elbutuljanak a videójátékok előtt, amelyekkel állandóan játszottak. Túlságosan törékenyekké váltak, és érzékennyé bármilyen típusú fanatizmusra.”

Nincs visszaút

Szeptember 11-én mutatták be a francia mozikban François Gérard Utazás hazatérés nélkül: Franciaországnak is megvannak a maga dzsihádistái című filmjét. A film egy Kad nevű toulouse-i fiatalról szól, aki drogügyletekkel foglalkozik, de miután átverte megbízóit, szökésre kényszerül. A menekülésben egy eleinte humanitáriusnak hitt szervezet segíti, amelyről azonban kiderül, hogy valójában terrorszervezet. Kad először Bombaybe, majd Pakisztánba, végül egy afganisztáni dzsihádista táborba kerül, ahol elsajátítja a terrorista hadviselés technikáit. Indiában véletlenül összetalálkozik egy régi tanárnőjével, aminek következtében hirtelen kétkedni kezd az ügyben, amelyhez csatlakozott. Mindeközben megbízói alkalmasnak találják a harcra, és visszaküldik Franciaországba egy merénylet végrehajtására, amelynek következtében elszabadul a pokol. A film már bemutatása előtt vihart kavart, a rendező és egyben főszereplő François Gérard ugyanis pert indított a másik főszereplő, a Taxi-sorozatból ismert Samy Naceri ellen, mivel az nem akart részt venni a film promóciójában. Naceri viszont azzal vádolta meg a rendezőt, hogy a film ebben a formában iszlámellenes lett, és meg akarta akadályozni a bemutatását. A filmet végül a múlt héten bemutatták. A Le Monde értékelése szerint az alkotás egyetlen szereplője és jelenete sem iszlámellenes, a dokumentumfilmes megközelítés miatt viszont sokkoló.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!