hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Cameron felveszi a harcot az online pornó ellen
Pornóblokk

2013. 08. 29.
Újfent szigorítaná a brit kormány a pornográf tartalmakhoz való hozzáférést. David Cameron miniszterelnök felvetése szerint a szolgáltatóknak blokkolniuk kellene a felnőtt tartalmakat, és csak kifejezett kérésre engedélyezhetnék azokat. A törvénytervezet ellenzői szerint az elképzelés teljesen nevetséges.

A brit miniszterelnök azt követően vetette fel újfent az internetes pornográfia tilalmát, hogy július végén találkozott egy pedofil gyilkosság áldozatává vált kisfiú édesanyjával. Ahogy az korábban is történt, a komoly társadalmi és médiareakciókat kiváltó bűncselekmény következtében törvényhozói szinten is foglalkozni kezdtek az ilyen jellegű hatások korlátozásával. 2005-ben egy bestiális, szexuális indíttatású gyilkosság vezetett az erőszakos pornográf tartalmak tilalmához a szigetországban, majd 2010-ben Claire Perry javaslatára a törvényhozó testület újratárgyalta a kérdést, ekkor már nem csak az erőszakos szexuális tartalmak tekintetében. A törvény ellenzői természetesen akkor is ízekre szedték a tervezetet a korlátozás módjától kezdve a pornográf tartalom definíciójának kérdéséig. Az internetezők kattintási jogának védelmében egyesek már-már Kínával állították párhuzamba a brit képviselő elképzelését a korlátozásról. Tekintettel azonban arra, hogy az internetes pornó gyakran kapcsolódik nő- és gyerekbántalmazáshoz, pedofíliához és rabszolgatartáshoz, jogos az igény a szabályozásra, amelynek fontos szempontja volt a kiskorúak védelme. Annak módjával kapcsolatosan azonban legutóbb Jimmy Wales, a Wikipédia társalapítója fogalmazott meg sommás kritikát: szerinte a legutóbbi, Cameron által beterjesztett javaslat nevetséges.
A szabályozás a felnőtt tartalmakhoz való hozzáférést oly módon korlátozná, hogy a gyerekek ne botolhassanak bele pornográf oldalakba. Az új előfizetőknél a szolgáltató alapból blokkolná a pornóoldalakat, és csak kifejezett engedélyezés után tenné elérhetővé. Wales szerint azonban egy pedofilt, aki pornófüggő, nem fog visszatartani néhány plusz kattintás a blokkolt tartalmak megtekintésétől. Ugyanakkor a kiskorúak védelme szempontjából – ami a szabályozás elsődleges célja – mégis hasznos, ha a gyerekek egy szűrőn keresztül böngészhetik a világhálót. Jóllehet Wales véleménye szerint az internet használatát a szülőknek kell kontrollálniuk, és nem szűrőprogramoknak, a konzervatív miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy apaként is felelősnek érzi magát a gyerekek védelméért.
A szolgáltatókon kívül a keresőmotorok – köztük a legnagyobb, a
Google – üzemeltetőit is maga mellé szeretné állítani a brit kabinet. A legnagyobb keresőszolgáltató szóvivője nyilatkozatában kijelentette, hogy egyetlen biztonságos szöglete sincs a virtuális térnek, ahol gyerekbántalmazással kapcsolatos tartalom megmaradhat, és az ilyen oldalak felkutatására ötmillió dolláros keretet adományozott a cég. A törvényi szabályozás szigorításának ellenzői szerint a jelenlegi jogszabályi háttér is megfelelő védelmet nyújt, csak a rendőrséget kellene nagyobb mértékben finanszírozni a gyerekeket érintő káros tartalmak felkutatására és leleplezésére szánt erőfeszítéseket. Itt aztán joggal merül fel a kérdés, hogy az a tartalom, amely 17 és fél évesen káros, mitől ne lenne az 18 évesen.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!