Az utóbbi hetek orosz belpolitikai eseményeinek tanulsága, hogy a személyközpontúság mindig fokozható tovább, és Vlagyimir Putyint ebben a műfajban nehéz felülmúlni. Miután a választási törvények átírásával már korábban véget vetett a személyi folytonosságot látszólag megszakító „tandemokráciának”, majd a nyomozati hatóság segítségével megroppantotta az ellenzéket, Putyin saját hűséges embereitől is megszabadul, mielőtt azok túlságosan nagy befolyásra tehetnének szert. Vlagyimir Szurkov személyében olyasvalaki távozik a hatalomból, aki mind a jelenlegi kormányzó párt, az Egységes Oroszország, mind a politikai rendszer megalapításában és kidolgozásában kulcsszerepet játszott. Szurkov legfőbb érdemei közé – ha lehet így fogalmazni – tartozik, hogy kitalálta a „szuverén demokrácia” fogalmát, amely mindmáig Oroszország egyik legfőbb hivatkozási pontja a nyugati kritikákkal szemben, illetve megalkotta azokat az ifjúsági szervezeteket – a Nasit és az Ifjú Gárdát – , amelyek célja, hogy az aktív fiatalokat elkötelezett putyinista polgárokká neveljék, megelőzve, hogy különböző ellenzéki mozgalmakba keveredjenek.
Szurkov a kormányszóvivő nyilatkozata szerint önként adta be lemondását, miután harmadik államfői ciklusa kezdetének évfordulóján Putyin élesen kritizálta a kormányt és a minisztereket. Az elnök fő kifogása emberei ellen az volt, hogy az elvártnál lassabban hajtották végre az utasításokat, ezért nem sikerült tartani a beütemezett tempót. Mivel a tanácskozást az állami televízió élőben közvetítette, a nézők láthatták, ahogy Szurkov vitába szállt Putyinnal, hogy megvédje a kormány teljesítését. A konfliktus gyökerei azonban ennél mélyebbre nyúlnak vissza. Szurkov csillaga gyakorlatilag azóta hanyatlóban van, hogy Vlagyimir Putyin megkezdte harmadik elnöki ciklusát. Ekkor vált meg egykori közvetlen munkatársától és tanácsadójától, a Kremlből áthelyezve a miniszterelnök-helyettesi pozícióba. Szurkov helyét egykori beosztottja, Vjacseszlav Vologyin foglalta el, aki a sajtó szerint Szurkovhoz hasonlóan egyfajta „szürke eminenciás” a politikában, ám nála kevésbé kreatív, viszont annál célratörőbb és konfrontatívabb személyiség. Sokak szerint Putyin Vologyin tanácsára zárta ilyen rövidre a miniszterelnök-helyettes menesztését. A háttérben állhat még az is, hogy Szurkov több kérdésben is „liberálisabb” álláspontot képvisel, amely inkább Medvegyevhez, mint Putyinhoz áll közel. Ilyen például, hogy elkötelezett a tudományos és technikai fejlődés mellett, amelyet fontosabbnak tart, mint például a hadiipar fejlesztését. Az államhatalom erre az irányzatra is csapást mért, amikor a közelmúltban a nyomozati hatóságon keresztül betámadta a Szkolkovo projektet, amely 2011-ben Medvegyev kezdeményezésére indult el, és gyakorlatilag egy orosz Szilícium-völgy létrehozása volt a célja. Jelenleg azzal gyanúsítják a fejlesztésekre szánt összegek felett diszponáló alapítványt, hogy 750 ezer dollárt fizettek ki az egyik ellenzéki politikus, Ilja Ponomarjov részére. Szurkov közvetlenül nem érintett az eljárásban, de néhány éve még ő felügyelte a Szkolkovó pénzügyeit, és pár nappal lemondása előtt a vádakkal kapcsolatban a London School of Economicson tartott előadásában markáns ellenvéleményt fogalmazott meg, miszerint „a nyomozó hatóságok energikus munkája szükségtelen kockázatot jelent Szkolkovó számára, mert tönkreteheti annak jó hírét, és elijesztheti a külföldi befektetőket”. A projekt partnerei egyébként a kezdetektől fogva olyan kaliberű cégek, mint a Cisco, az IBM, a Boeing vagy a Siemens.
A menesztést talán mégis az indokolhatja leginkább, hogy Putyin már átlépett a szorosan Szurkovhoz kötődő fogalmakon és intézményeken. Az Egységes Oroszország meggyengült, és az ifjúsági szervezetek nem tudták kifogni a szelet a kaotikus ellenzéki mozgalmakból – ezért Putyin célja az elemzők szerint most szélesebb társadalmi bázis kialakítása és az elnöki hatalom további erősítése.
2013. 05. 17. (XVII/20)
