hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pápaválasztó nélkül a brit katolikusok
Burkolt üzenet a bűnök takargatóinak

2013. 03. 07.
Pápaválasztó bíboros nélkül maradt Nagy-Britannia, miután hétfőn Keith O’Brien bíboros, Skócia első számú katolikus vezetője azonnali hatállyal lemondott pozíciójáról. A váratlan lépésre azt követően került sor, hogy a bíborost négy egyházi személy „nem helyénvaló” magatartással vádolta meg a nunciusi hivatalon keresztül a pápánál.

A vádakat a szombati lapok szellőztették meg, részletekkel szolgálva a „nem helyénvaló magatartásról”. Azt követően, hogy O’Brien nem vett részt a vasárnapi misén, a televízió-csatornák a bíborosi palota elé vonultak, arra számítva, hogy bármelyik pillanatban sor kerül a lemondásra. Vasárnap este ez még elmaradt, hétfőn azonban maga O’Brien jelentette be visszavonulását. Ezt követően a pápa egy apostoli ügyvivőt fog kinevezni a skót egyház élére, mindaddig, amíg az új bíborost ki nem nevezik. Tom Devine történész professzor szerint O’Brien váratlan lemondása a skót katolikus egyház legnagyobb válsága a reformáció óta, amikor 1560-ban Skócia elszakadt a pápaságtól.  
A váratlan lemondás drámaiságát jól mutatja az a tény, hogy Keith O’Brien márciusban amúgy is távozott volna a skót katolikus egyház éléről, tekintve, hogy betölti hetvenötödik életévét. A pápaválasztó bíboros lemondásához azonban maga a pápa ragaszkodott, a Daily Telegraph beszámolója szerint ugyanis a pápa személyesen is figyelemmel kísérte az ügyet, amelyben négy férfi molesztálással vádolta meg a nyugdíjba készülő püspököt. A vallomásokat tartalmazó dossziét a pápa egy héttel a lemondása előtt kapta meg a nunciusi hivatalon keresztül.
Az egyik panaszos szerint a bíboros még 1980-ban „nem helyénvaló módon” közeledett hozzá az éjszakai imák után. Az eset a Drygrange-ben található St Andrew’s College-ban történt, ahol O’Brien az akkor húszéves szeminarista „szellemi vezetője” volt. Az illető  – saját bevallása szerint – félt az esetet jelenteni, és bár pappá szentelték, O’Brien püspökké avatását követően kilépett az egyházi szolgálatból.
A vallomást tevő négy személy szerint a bíboros szellemi és hivatali vezetőként visszaélt pozíciójával. „Meg kell érteniük, hogy milyen viszony van egy püspök és egy pap között. A felszenteléskor esküt tesz, hogy engedelmeskedni fog neki. Több, mint egy munkahelyi főnök vagy egy vállalati vezérigazgató… Az életed minden aspektusát kontrollálja” – nyilatkozta az Observernek a kilépett pap.  
Keith O’Brien váratlan lemondatása sokak szerint nem
a véletlen műve, hanem burkolt üzenet azoknak a püspököknek, akik részt vettek a pedofília-ügyek eltussolásában. Az elmúlt napokban az áldozatokat támogató csoportok több püspököt is a konklávétól való távolmaradásra szólítottak fel, többek között Roger Mahonyt, Los Angeles visszavonult bíborosát, Justin Francis Rigalit, Philadelphia korábbi érsekét, Godfried Danneels belga és Sean Brady ír bíborost.
O’Brien lemondását követően Nagy-Britanniából senki nem szavaz a pápaválasztó konklávén: Cormac Murphy-O’Connor bíboros, aki 2005-ben jelen volt XVI. Benedek megválasztásán, már elmúlt nyolcvan éves, így – bár jelen lesz, nem bír szavazati joggal; utódját, Vincent Nicholst, Westminster érsekét pedig, aki négy éve Anglia és Wales legfőbb katolikus vezetője, még nem avatták bíborossá. Egyes vélemények szerint még az is elképzelhető – a meglepetések sorozatában –, hogy Benedek az utolsó pillanatban bíborossá nevezi ki a westminsteri érseket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!